Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
F. hó 14-én személyesen Önöknek a magyar kormányhoz való juttatás címén átadott írásbeli kérelmünkre sem pedig a köztársasági elnöki irodában és a Népjóléti Minisztériumban leadott kérelmeinkre semmi válasz nem érkezett, pedig megígérték, hogy rövid időn belül írásban kapunk választ. Úgy látszik, kérésünk sem egyik sem másik helyen nem talál megértésre. Kérjük Önöket, hogy a mellékelt borítékban szíveskedjenek választ küldeni a fenti dolgokra vonatkozólag. Magyar testvéri szeretettel: Bukó Ernő s. k. Varga István, I. Lontsi Sándor, özv. Fábián Jánosné, Alföldi István, Kuka József, Szabó János, Boros Ernő, Győri Vince, Varga József, Cséka Péter, Tóth Lajos, Tóth István, Boros László, Tóth János, Koncz Lajos, Mátyás Sándor, Bukó István, Veisz József, Rák István, Gregor János, Varga István s. k. s. k. Másolat Šindelová, 1948. Vili. 1. Igen tisztelt Magyar Követség! Nagyon megkérjük Önöket, hogy a közeli tárgyalásról értesítsenek minket. Mi itt élünk a határon két hónapja, már az embereink voltak ott kétszer és a minisztériumban is voltak, semmi eredmény, a barbár rabságunk még mindig tart. Már az is sok, hogy haza kellett volna vinni bennünket Csehországból és a helyett ide hoztak ki. Panaszunk: komenció nincs, csak a jegy, nehéz testi munkásnak kijáró semmi kedvezmény, a komenció ára kivan írva, viszont a házbérre, fára világításra le van fogva 420 korona. Villanyunk nincs egyáltalán. Mi - asszonyok - ha megyünk dolgozni, az óráinkat nem írjuk be, nem fizetik ki. Bánásmód durva, egyáltalán nem emberi. Kértük magunkat haza, nem engednek, illetve a bútorunkra nem akarnak adni bizonyítványt. Most még abban bízunk, hogy a közeli tárgyaláson a kedves magyar testvéreink fognak a mi sorsunkon valamit segíteni, hogy mi is élhetnénk már nyugodt családi életet, élni itt lehetetlen, ha most haza futunk bútor, élelem, sertés és baromfi nélkül, akkor otthon mi lesz velünk a télen? Ha mi ezeket végiggondoljuk, nem is vagyunk észen. És nem akarnak most elengedni. Még ha tovább is itt kell maradnunk, más megoldást nem tudunk, mint a kötelet vagy lúgkövet! Itt a megélhetésünk egyáltalán nincs megadva. Akkor mi az örökös rabság helyett inkább haljunk meg. Én nem akarom ok nélkül rágalmazni a munkaadóimat, de hajlandó vagyok bebizonyítani az ő sajátkezű írásaikkal is, amit itt leírtam, azt a fizetést. Nagyon megkérem a tisztelt Magyar Követséget, értesítenének sorsunkról. Testvéri szeretettel Magyar Lajosné s. k. 112
