Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
kaideje bizonytalan időre meghosszabbíttatott. Másutt ismét azzal fenyegetik a magyarságot, hogy ha az állampolgársági kérvényt nem frják alá, 30 kg-os csomaggal átdobják a határon, vagy egész életükben munkatáborokban ingyen lesznek kénytelenek dolgozni (192/1948) és soha haza nem mehetnek (2057/1948). Általánosan terjesztik cseh részéről azt a hírt, hogy a cseh és magyar kormány megegyezett a csehszlovákiai magyarok ügyére nézve (1930/1948) és a legkülönbözőbb kérdésekben ezzel igyekeznek intézkedéseik számára jogalapot teremteni és így a magyarság erkölcsi ellenállását megtörni. Ugyancsak általános intern rendelkezés alapján magyarok vagont nem kapnak és csomagot nem vesznek fel tőlük. így ha egyes helyeken a 88/45 sz. elnöki dekrétumra való hivatkozással hazaszállításukat követelő magyarok visszatartására erőszakot nem is alkalmaznak, a deportáltak kénytelenek addigi munkahelyükön maradni, mert nem kockáztathatják meg azt, hogy Szlovákiában maradt vagyonuk elvesztése után utolsó szegényes bútorukat, apró állataikat, felszerelési tárgyaikat is elveszítsék. Számos helyen folyik cseh részről a nemzetiségi gyűlölet szítása, a deportáltakat lépten-nyomon megsértik nemzeti érzésükben (1930/1948, 1459/1948). Ezzel egy időben céltudatod propaganda folyik, mely csábító színekben festi a magyarság előtt a történelmi országrészekben való letelepedés előnyeit. Mellékelten felterjesztem az eredetileg ugyan csehek és szlovákok részére készült, de most már magyarok között osztogatott füzetet, mely „Utolsó alkalom a településre" (határvidéki helyek jegyzéke, ahová még át lehet települni) cím alatt új variáció az ismert dallamra. A deportált magyarság szociális helyzete állandóan romlik, a sérelmek száma rohamosan nő. Az alsó fokú csehszlovák hatóságok magatartását látva, még az eddig emberségesebb cseh gazdák is vérszemet kapnak és a magyarság jelentős részének nem adják meg az őt illető fizetést és komenciót, a fizetett szabadságot stb., holott munkateljesítményük az átlagos cseh mezőgazdasági munkásénál jelentékenyen magasabb. A sérelmeket a gazdákkal nagyrészt jó viszonyban álló és korrupt közigazgatás túlnyomó részben nem orvosolja, a magyarságnak pedig sem ideje sem pénze nincs arra, hogy Prágába jöjjön a minisztériumba panaszra, de legtöbbször engedélyt sem kap rá. Azonkívül a deportáltak általában nem is hisznek abban, hogy ilyen természetű sérelmeiket valahol is orvosolhatják (2057/1948). Nem kell külön hangsúlyoznom, bár nagy ritkán, a szakszervezetek magyarokat is felvesznek, segítséget egyetlen egy esetben sem nyújtanak. Sajnálatos következménye mindennek, hogy az egyébként tömegeiben józan és demokratikus beállítottságú magyarság felé a lehető leghatásosabb propagandát jelenti ez a magatartás a népi demokratikus rendszer ellen, mint ahogy erre számos deportált levelében utalás is történik. Ezek után teljesen érthető az is, hogy ezek a levelek, de különösen a követséget naponta, sokszor 80, 100, 150-es csoportokba felkereső deportáltak hangja a lehető legélesebbé vált. Az elkeseredést a legvégsőkig fokozza a bizonytalanság érzete. Eddig tudták, hogy másfél évük van, amit ki kell tölteniük, most pedig teljesen bizonytalan jövő áll előttük. „Itt kijelentett és leírott szavakat nem állják?” - kérdezi az egyik deportált (1937/1948) és mindannyiuk előtt a vég nélküli örök cselédsors (1930/1948) képe lebeg. A nyugtalanságot növeli a téltől való félelem is. Az itteni szociális bizonytalanság mellett nem látják téli kenyerüket biztosítva, félnek, hogy nem keresnek annyit az aratásnál, amennyi télre elegendő lenne és azt követelik, hogy azonnal, még aratás előtt szállítsák őket haza Szlovákiába. Ha itt aratnak mint deportáltak és utána kerülnek esetleg haza, otthon már munkaalkalmat nem kaphatnak és a legnagyobb téli nyomornak néznek elébe (1909/1948). 101
