Popély Árpád (szerk.): Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. I. Válogatás a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból - Fontes Historiae Hungarorum 4. (Somorja, 2008)
Dokumentumok
nem következtethető oly cél, hogy a régi törvények szerint lehetetlenné tegyük magyar nemzetiségű egyéneknek, hogy szerezhessék meg az állampolgárságot. Csupán azt a tényt szögeztük le, hogy 1938. nov. 2. (bécsi arbitrázs) után Szlovenszkó elfoglalt részeit elárasztotta ezer és ezer magyar állampolgár. Ezeknek az ún. „anyásoknak” érthetően nem akartuk állampolgárságnak elnyerését lehetővé tenni. Azon személyek száma, melyek leveled szerint állítólag azért nem nyerhetik el a csehszlovák állampolgárságot, mert kitelepítésre lettek meghatározva és nálunk maradtak, nem teljesen pontos. Arra való tekintettel, hogy ez a körülmény semmi esetben sem fogja állampolgársági viszonyaikat érinteni, úgy vélem, hogy ezen nem kell fejünket törni. Az illetékes központi hivatal kiadta már Szlovenszkón a nemzeti bizottságoknak azt az interpretációs utasítást, mely szerint a 3-ik bekezdés utolsó mondata alapján kicserélésre szánt egyének alatt az 1948. évi 245. sz. törvény 1. § szerint csak azon magyar nemzetiségű személyek értendők, akik 1948. dec. 31-ig a kicserélés keretén belül tényleg át lettek telepítve Magyarországba. Ez tehát annyit jelent, hogy az összes többi magyar nemzetiségű egyén minden további nélkül elnyeri a törvény szerint a csehszlovák állampolgárságot. A törvény ezen benevolens magyarázata mellett azok a személyek is számításba vannak véve, akik vétséget követtek el a Csehszlovák Köztársaság, vagy népi demokratikus berendezései ellen. Mert hiszen eredetileg 23.782 személyről volt szó, kiknek névsora 1946. aug. 26-án lett a magyar kormánynak átadva és akiket családtagjaikkal együtt (együttesen kb. 70.000 személy) egyoldalúan Magyarországba kellett volna áttelepíteni. Ezen számból azonban Magyarországra csupán néhány száz lett áttelepítve. Körülbelül további 700 személy kivételével, akik súlyos vétséget követtek el és akiknek utólagos áttelepítését szorgalmazzuk, az összes többi elnyeri a csehszlovák állampolgárságot. A csehszlovák hivatalok áttekintése szerint itt marad együttesen kb. 3.000 személy, kiknek neve a súlyos vétséget elkövetettek névsorában szerepel, akik nem nyerik el a csehszlovák állampolgárság jogát. Ahogy már megállapítottuk, azon magyar nemzetiségű személyek, kikre a 245/48 sz. törvény vonatkozik, törvény alapján csehszlovák állampolgárságot nyernek el. A törvény 2. §-a szerinti határozatnak, mely a kerületi nemzeti bizottságokra tartozik, csak deklaratorikus természete van, mely csupán bizonyítja az állampolgárságot. Ezért egyáltalán nem lehet arról beszélni, hogy a nemzeti bizottságok „anyagi érdekeltségük" következtében bárkit is megfoszthatnak attól a lehetőségtől, hogy a csehszlovák állampolgárságot elnyerhesse, nem beszélve arról, hogy a magyar nemzetiségű személyek tulajdonának restitúciója, kik a csehszlovák állampolgárságot elnyerik, önállóan van megoldva. A 245/48 Sb. sz. törvény politikai tendenciója éppen abban nyilvánul meg, hogy Szlovenszkón lehetőleg minél kevesebb személy maradjon állampolgárság nélkül és a mi államunk érdekében áll, hogy ezen törvény keresztülvitele minél nagyvonalúbb legyen. Ebben az irányban megtörtént már minden intézkedés. 5.) Ami a magyar nemzetiségű polgárok tulajdonának, ill. tulajdon-kiutalásának kérdését illeti, az 1948. szept. 30-i kormányrendelet keresztülvitelét foganatosítjuk, mely szerint 1949. márc. 31-ig keresztül kell vinni azon magyar nemzetiségű személyek szervezett visszatérését Szlovenszkóra, akik a csehszlovák gazdasági terv érdekében a munkaerő mozgósítását előíró törvény értelmében Csehországban dolgoznak. Ezen személyeknek azon elv értelmében kell visszaadni tulajdonát, melyet a Megbízottak Testü-136