Popély Árpád (szerk.): Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. I. Válogatás a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból - Fontes Historiae Hungarorum 4. (Somorja, 2008)

Dokumentumok

rében is csak egy töredékük nyílik meg s a szlovákiai magyarok gyermekei a felszabadulás után öt évvel jórészt iskola nélkül maradnak. Ami a napilapot illeti, úgy értesültünk, hogy erről is lemondtak és a szlovákiai magyar kommunisták számára csak egy hetilapot engedélyeznek.

Ami az állampolgárságot illeti, az 1948. november 17-i törvény, mely ezt rendezi, egyik kezével jórészét visszaveszi annak, amit a másikkal ad. E törvény visszaadja az állampolgárságot azoknak a magyar nemzetiségű személyeknek, akik 1938. november 1-jén csehszlovák állampolgárságűak voltak. Ez a szöveg azonnal kizárja az állampolgárságból azt a néhány tízezer magyart, akik ugyan 1918-ban és azóta Csehszlovákiában laktak, de akik az úgynevezett „lex Dérer” következtében nem tudták állampolgárságukat megszerezni.

Az új törvény azt is kimondja, hogy nem nyerheti vissza állampolgárságát az, akit a lakosságcsere-egyezmény alapján áttelepítésre jelöltek ki. A lakosságcsere ez év november 15-én befejeződött. Áttelepítettek 49.672 személyt. Áttelepülésre azonban 181.512 személy volt kijelölve, tehát a törvény értelmében több, mint 130.000 személy nem kapja vissza az állampolgárságot. Ez aszerint, hogy az úgynevezett „reszlovakizáltakat” tekintetbe vesszük vagy nem, az ottani magyaroknak több, mint 25 vagy 50%-a.

Súlyosbítja azt a helyzetet az, hogy annak a megállapítására, hogy valaki az új törvény alapján megszerezte-e az állampolgárságot, a járási nemzeti bizottságok illetékesek. Ezek a járási bizottságok voltak eddig a magyarellenes rendeletek végrehajtói, e bizottságok tagjai kapták gyakran az állampolgárságuktól megfosztott vagy Csehországba deportált magyarok vagyonát. Tartani lehet tőle, hogy ez a vagyoni érdekeltségük arra fogja késztetni őket, hogy a magyarok egy részét, akiknek a törvény értelmében 1949. február 15-ig e bizottságoknál hűségfogadalmat kell tenni, ettől a lehetőségtől megfoszszák s ezzel kizárják az állampolgárságból.

Hozzá kell tennem, hogy Politikai Bizottságunk tagjai a bratiszlavai tárgyalásoknál ígéretet kaptak arra, hogy a törvényben nem lesz ez az intézkedés, mely ismétlem, alkalmas arra, hogy az egész törvény célkitűzését keresztülhúzza.

Rendelet jelent meg arról is, hogy a Csehországba deportált magyarok szervezetten visszatérhetnek lakóhelyükre és vagyonukat visszakapják, illetve kárpótlást kapnak érte. Ez a rendelet azonban azt is kimondja, hogy aki „szervezetlenül" tér vissza, az automatikusan elveszti egész vagyonát. Ez az intézkedés leronthatja az egész rendelet eredményét.

Azt hiszem, hogy az elmondottak alapján világos, hogy fenn forog annak veszélye, hogy a szlovákiai magyarok kérdése újra elmérgesedik s tovább gátolja a két ország jóviszonyának kialakítását.

Fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy gazdasági téren is mutatkoznak olyan jelenségek, melyek nehezen egyeztethetőek össze két népi demokrácia viszonyával. A németek által Csehszlovákiába vitt magyar vagyonokat nem tudjuk visszakapni. Különösen súlyosan érint bennünket most, amikor a hadsereget akarjuk fejleszteni, hogy hadiipari gépeinket nem tudjuk visszakapni. Megállapítottuk például, hogy 1945-ben Rotava és Peóky községekben 200-nál több, mintegy 20 millió forint értékű ilyen magyar gép volt. A Peóky-n tárolt gépekről az ottani hatóságok azt állították, hogy a szovjet hadsereg hadizsákmányként elvitte, a Rotaván tároltakat pedig a csehszlovák hatóságok vitték el, feltehetően beépítették a csehszlovák iparba. Az amerikai zónából visszakaptuk elhur118