Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)

A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)

és hívatlan amúgy is beszél. És nem is tartottam ildomosnak a közbeszólást, amikor olyanok váltottak nagy hangot és ágáltak a fórumban, akik - hibáikat lázasan, de dicsé­retes aktivitással jóvátenni akarón - az egész áldatlan tegnap folyamán a magyar érde­kek és kívánságok fékezői, mellébeszélői, szabotálói voltak. A hallgatás kényelmes álláspont, de megvolt rá a jogcímem: sose hallgattam, és a 22 év alatt lényegében már elmondtam, kimondtam mindent. Ma már csak ismételni tudnám magam. Amikor az első látogatók szólásra akartak bírni, még mereven ragasz­kodtam elhatározásomhoz: a figyelő hallgatáshoz, de a látogatók közelről és távolról egyre gyakrabban adták egymásnak a kilincset és a napi postában egyre több noszoga­tó levél lapult névaláírással és névtelenül, ismerősök és ismeretlenek sürgettek: szólj, beszélj! Az egyik lakonikusan ennyit írt: „Nagyon hiányzik b. hozzászólása az Új Szóban!” A másik - névtelenül - a magyar történelem folyamán oly gyakran idézett verssort küldi minden megjegyzés nélkül: „Száraz ágon, hallgató ajakkal, meddig ültök, csüggedt ma­darak?" A harmadik rám pirít és azzal olvassa rám a lexikon rám vonatkozó mondatát - „a csehszlovákiai magyarság legnagyobb tekintélye” -, hogy az ilyen megállapítások: címadományozások, és ezzel elháríthatatlan kötelezettséget is rónak az illetőre: felel­nem kell a szlovákiai magyarság nevében. Tudom: a felelősség szó és fogalom lényege és szerepe: feleletkészség és feleletképesség. Mit tehetnék mást: szót kérek. 5 Senki se csodálkozzon, ha a demokráciának történelmileg elkötelezett és demokrá­ciával telítődött szlovákiai magyarság a mai változásokra azonnal és reménykedve fi­gyelt föl. A demokrácia ott van a zsigereiben, idegeiben, agydúcaiban; vérünk lett, lénye­günk lett: igaz vagy talmi voltát mi érezzünk meg a legjobban, torzulásánál rajtunk csat­tan először az ostor. Érthető, ha ma mindenkinél felajzottabban és reménykedve reagá­lunk, hogy utána azonmód szorongva és szkeptikusan rezignáljunk. A demokrácia győzelméről, forradalmáról, változó szerepéről beszélünk. A demokrá­cia emberségből változtató, újító elixír. A dogmatikusok, a sematizálok hogy bírnák, hogy vállalnák ezt? A légkör a demokráciát - mely emberközelség és emberség-elköte­lezettség - csírájába fojtotta, annyira, hogy a demokrácia a köztudatból kilúgozódott. Az emberi szolidaritáson alapuló közösségi érzés megszűnt, az egymástól való elidegene­dés a köröket egyre szűkebbre vonta: az otthon az elzárkózás önérzésévé torzult. De épp ez az egyéni önzés áll össze legkönnyebben a vele adekvát kollektív önzéssé: so­vinizmussá. És a demokráciának ezt az elcsuszamlást kell megelőzni és megakadályoz­ni. Nehéz lesz: a feladat óriási. De ha sikerül, Csehszlovákia történelemformáló szere­pe, példázó volta kétségtelen lesz és világító tetté válik. A magyar kisebbség szempontjából a kezdő jelek nem valami biztatóak. A CSEMA­­DOK kimerítő beadványára, az írószövetség magyar szekciójának javaslatára, mely szin- 137 137 A kihagyott szövegrészben a magyar kisebbségnek a humanizmus melletti kiállásáról és a második világháború utáni meghurcoltatásáról szól. 88

Next

/
Thumbnails
Contents