Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
te kultikus transzparensként övezte magát Štúr138 mondásával: - „Nem az a boldogság, ha mások rovására emelkedünk fel és másokat elnyomunk, hanem az, amikor együtt élhetünk másokkal, s azok ugyanolyan műveltek, boldogok és elégedettek, mint mi magunk vagyunk!” - erre a felemelt ujjú sugalló intésre - a sajtóban - még egyetlen fia szlovák hang sem reagált. A tizenötször kisebb ukrán javaslatra viszont azonnal megjött a fogadj Isten: a beadványt leközölték a szlovák lapok is. Az illetékesek az egész magyar kérdéskomplexumot még ma is csak olcsó viccel próbálják elütni. Dr. Lúčan egy ifjúsági gyűlésen a magyar ifjak sürgető kérdéseire azzal válaszolt, „hogy a magyarok hét órakor kezdenek sörgyárat építeni és kilenc órakor már inni akarják az új sört”.139 Tévedés! Itt nem két óráról van szó és nem sörgyárról. Mi ötven éve építünk itt valamit, amit előszeretettel „közös hazaként” emlegettünk, de az alagsornál feljebb - levegőre, napfényre, és elismeréséhez - sose vagy alig jutottunk. Érthető, ha innen ki akarunk törni, hogy feljebb lépve egyformák, egyenlők lehessünk. És ez nem önző érdek, de közösségi szükséglet: létkérdés minden vonatkozásban és mindkét fél számára. Mert - Tamási Áronnal szólva - „Sohasem lesz jó, míg emeletekben él a nemzet”. Tegnap sem volt jó. Szépségtapaszok, látszatengedmények itt nem segíthettek és ma sem segítenek. A kassai antifasiszta nagygyűlésen140 - 1938. július 31-én - Gottwald, Pujmanová és Novomeský141 beszéde után - beteg lévén, távollétemben - üzenetképp az én beszédemet is felolvasták. Ma, e tegnapi szavakkal, történelmet idézhetek: „A mai manifesztáció a demokrácia védelmét - mely nem csehszlovák belügy, de közép-európai feladat - történelmi szükséggé nyilatkoztatja ki... A csehszlovák demokrácia élethalál harcban áll egy inferióris142 ellenféllel szemben. A harc legitimációja és apropója mindkét részről a kisebbségi kérdés. A fasizmus... csak hódítási ugródeszkának használja, mellyel szemben a demokrácia csak a kisebbségi megbékülés pozitívumát játszhatja ki. Ha a demokrácia erre képtelen, elvesztette a csatát... Csehszlovákiának ma közép-európai példát kell statuálni. Itt félmegoldásokkal nem lehet kísérletezni, itt eddig volt többségi haszonélvezeti demokrácia helyett kötelezettségi - egyformán mindenkire kiterjeszthető - demokráciát kell demonstrálni.” És mi lett az egészből? Ez utolsó órákban szentül hittük, hogy Csécs mégis kap magyar iskolát (már akkor sem kapott), Szepsi magyar polgárit és Rozsnyó magyar gimnáziumot, de a hegyek elkezdtek vajúdni, hogy a végén egeret szüljenek: Komárom, mint legmagyarabb város - (nézd meg mostani arculatát) - az egynyelvű szlovák postabélyegző helyett kétnyelvűt kapott, szlovákot és magyart. Ez volt minden! Ha a demokrácia zsugorisággá torzul, önmagát tagadva, elemészti lényegét, küldetését és sorsfordító, közösségi változtató történelmi erő helyett történelmi akadály lesz: a sacro egoismo143 önzése, megelégedettsége és öntetszelgő vaksága. Sovinizmus megállíthatatlansága: nyelvimperializmus. 138 Ľudovít Štúr reformkori szlovák politikusról van szó. 139 Lásd a 115. sz. jegyzetet. 140 A CSKP által szervezett kassai demonstráció többek között a nemzetiségi kérdés demokratikus rendezéséért szállt síkra. 141 Klement Gottwaldról, a CSKP elnökéről, Marié Pujmanová cseh írónőről és Ladislav Novomeský szlovák íróról van szó. 142 alsóbbrendű. 143 a minden fölé helyezett egyéni érdek. 89
