Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)

Ahogy azt a magyar külképviseleti szervek látták

Nemzetiségi Bizottságának az elnöke ugyancsak magyar nemzetiségű. (Az ukránok két miniszterhelyettesi pozíciót kaptak: a Kultúraügyi Minisztériumban és a Tervhivatalban.)

Mindez tagadhatatlanul jelentős eredmény a szlovákiai nemzetiségek, így a magyar nemzetiség számára is. Mégis az tapasztalható, hogy a szlovákiai magyarság nincs megelégedve e vívmányokkal. Az elégedetlenség már a Csemadok 1969 márciusában megtartott X. rendkívüli közgyűlésén nyíltan kifejezésre jutott (I. 6/5/1969. szt. jelentésünket).510 A küldöttek - központi, járási és helyi funkcionáriusok - többsége felszólalásában arról beszélt, hogy a magyar nemzetiség körében nagyfokú csalódottság tapasztalható a nemzetiségekre vonatkozó alkotmányerejű törvény lassú végrehajtása, a nyíltan vagy burkoltan megnyilvánuló szlovák nacionalizmus miatt.

E csalódottság sok magyarban ma is él. Utalt erre a nemrég vele folytatott beszélgetés alkalmával Tolvaj Bertalan, a nemzetiségi titkárság vezetője, méginkább azonban Szőke és Takács, a Csemadok vezető titkára, ill. titkára.

Felvetődik a kérdés, indokolt-e az az elégedetlenség, amely a szlovákiai magyarság egyes köreiben megnyilvánul.

Az 1968. augusztusi események után az ismert körülmények miatt megszűntek azok a nacionalista támadások, amelyek különösen az év márciusa óta szlovákok és magyarok között egyre nagyobb méreteket öltöttek. Szlovák részről lázas tevékenységet fejtettek ki a föderációról szóló törvény mielőbbi kidolgozása érdekében. A Csemadok vezetősége, látva ezt az igyekezetei, szintén azon fáradozott, hogy az adott helyzetben minél több jogot harcoljon ki a szlovákiai magyarság részére.

Kezdetben úgy látszott, hogy ez sikerülni is fog. Gustáv Husák, az SZLKP KB akkori első titkára személyesen megjelent a Csemadok KB szeptemberi ülésén és felszólalásában bíztatóan nyilatkozott a magyarság leendő jogi helyzetéről, így például sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az SZLKP nemrég lezajlott kongresszusán a magyar nemzetiség nem kapta meg a szükséges képviseletet az új Központi Bizottságban. Megígérte, hogy bizonyos idő eltelte után a párt ezt a problémát megoldja.

Ilyen és hasonló ígéretek után a magyarság vezetői egy sor követelménnyel - köztük nem egy irreális igénnyel - fordultak a párt vezetőségéhez és kérték azok mielőbbi megvalósítását. így pl. már 1968. december elején elkészítették a szlovákiai nemzetiségi szervekről szóló törvényjavaslatot és kérték Husák első titkár közbejárását, hogy azt a Szlovák Nemzeti Tanács mielőbb tárgyalja meg és fogadja el törvényként.

Husák elvtárs a javaslatot nem utasította el, bár annak figyelmesebb áttanulmányozása után nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy ilyen túlzott követeléseket semmiféle szlovák szerv nem lesz hajlandó elfogadni. A vele tárgyaló Szabó Rezsőnek, a Csemadok akkori vezető titkárának csupán annyit mondott, hogy még egy ideig várni kell. Ugyanis egyelőre számolni lehet azzal, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács a tervezetet ilyen formában elutasítja és akkor nehezebb lesz azt ismét napirendre tűzni. Egy idő múlva azonban - legkésőbb májusig - a kérdés megoldást nyer.

Az említett találkozók után több mint egy év telt el, s az elhangzott ígéretekből csak kis rész valósult meg.

Az SZLKP KB októberi plénumán a lemondott és kizárt tagok helyébe 24 új személyt kooptáltak a Központi Bizottságba. Ebből mindössze egy a magyar, Szabó Gyula (Szabó

510 Lásd a 142. sz. dokumentumot.

412