Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)

A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)

Le kell azonban szögeznünk, hogy ezekkel a javaslatokkal a CSEMADOK akkori ve­zetésének nem az volt a célja, hogy kisajátítsa a nemzetiségi kérdés rendezésének jo­gát, hogy a magyar nemzetiség reprezentánsának kiáltsa ki magát, ellenkezőleg, min­den beadványnak és javaslatának tartalma arra irányuljt], hogy erősítse és ösztönözze az állami szervek felelősségét és gondoskodását a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatban. Ez annál is inkább szükségesnek bizonyult, mert több esetben az állami szervek felelősségének és gondoskodásának csökkenése a nemzetiségi kultúra fejlesz­tése területén sokszor olyan illúziókhoz vezetett, mintha a CSEMADOK egyedül lenne fe­lelős a nemzetiségi kérdés specifikus problémáinak megoldásáért. A CSEMADOK-on belül azonban, Lőrincz Gyula elvtárssal az élen, nemcsak a hivata­los párt- és állami vezetés politikája érvényesült, mely a felmerült problémák megoldá­sát őszinte kommunista módon akarja elősegíteni. Kialakult a CSEMADOK-on belül egy szélsőséges csoport, mely kihasználva a nemzetiségi kérdés problémáinak felvetését, igyekezett szélsőséges nacionalista elképzeléseinek érvényt szerezni. Igyekezett a CSE­­MADOK-ban felerősíteni olyan nézeteket, „hogy a CSEMADOK a magyarság egyetlen rep­rezentánsa" stb. így kialakult a CSEMADOK-ban egy ellenpólus, mely a szervezetet igye­kezett a törvényes vezetés céljaitól eltérően ellentétes irányba mozgatni. Ilyen hangulatban érte szervezetünket 1968 januárja és a következő hónapok, ami­kor a demokratizálódási folyamat leple alatt mindinkább gyengüljt] a párt vezető szere­pe az egyes tömegszervezetekben. 1968. március elején Lőrincz Gyula elvtárs, a CSEMADOK elnöke tolmácsolta a CSEMA­DOK KB-n az SZLKP KB Elnökségének azt a kívánságát, hogy a CSEMADOK terjessze elő a pártszerveknek a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatos javaslatait. Hangsúlyozni kell, hogy az említett javaslatot, melynek kidolgozása a legfelső pártszervek kérdésére tör­tént, az illetékes szervek úgy kezelték, mint alapanyagot a pártszervek részére. Azonban közvetlenül a CSEMADOK KB márciusi plénuma előtt az említett szélsősé­ges csoportok nyomására a CSEMADOK KB elnöksége úgy döntött, hogy javasolja a plé­­numnak ennek az állásfoglalásnak a közzétételét. Az objektivitás kedvéért el kell mon­dani: az elnökséget Lőrincz Gyula elvtárs többször figyelmeztette, hogy az állásfoglalás nyilvánosságra hozatalát meg kell gondolni, mert az nem ilyen céllal készült. Ennek el­lenére a plénum úgy döntött, hogy az állásfoglalást nyilvánosságra hozza. A március 12-én elfogadott állásfoglalás tartalmáról az SZLKP KB Elnöksége által el­fogadott érkelés a következőket mondja: Idézzük: „Ha ma valóban kommunista módon értékeljük a márciusi állásfoglalás tartalmát, akkor leszögezhetjük, hogy a március 12-i állásfoglalás nem pártellenes, azonban tar­talmaz néhány irreális javaslatot, mint pl. relatíve egységes nemzetiségi járások létre­hozását és az ún. diszkriminációs törvények eltörlésének javaslatát. Maga az állásfoglalás kidolgozásának ténye önmagában nem volt hiba, amennyiben az segédanyagul szolgált volna a pártszervek részére.” (Eddig az idézet). Hiba volt azon­ban - és ezt őszintén elismerjük - az állásfoglalást nyilvánosságra hozni a sajtóban és rádióban, a pártszervek tudta nélkül. Ezzel megsértettük a demokratikus centralizmus elvét és végső fokon fegyvert adtunk a különböző nacionalista csoportok kezébe, me­lyek Szlovákia-szerte eszeveszett nacionalista kampányba kezdtek. A másik oldalon a márciusi állásfoglalás mozgásba hozta a magyar nacionalistákat is, akik egyre-mára kezdték túllicitálni az állásfoglalásban szereplő javaslatokat. Ez a túllicitálás egész sor határozatban, rezolúcióban megnyilvánult az alapszervezetektől kezdve egész a Szlová­kiai írók Szövetsége magyar szekciójának állásfoglalásáig. 370

Next

/
Thumbnails
Contents