Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)

A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)

szú időn keresztül nemzeteink mentalitásában rengeteg feszültséget váltott ki. Dél-Szlovákiának a Horthy-csapatok által való megszállása 1938-ban és a második világháború évei még jobban kiélezték ezeket a régi ellentéteket. Magyarországnak, a második világháború idején Hitler táborában betöltött szerepe szintén befolyásolta a magyar kisebbség háború utáni problémáinak megoldásával kapcsolatos elképzeléseket. A szlovák kommunisták és a Szlovák Nemzeti Tanács sem az illegalitásban, sem pedig a Szlovák Nemzeti Felkelés idején nem számolt a magyar kisebbség kitelepítésével, vagy más diszkriminációs intézkedésekkel. Ezeket a kérdéseket 1941-től, dr. Benešsel az élen, a csehszlovák emigrációs kormány vetette fel Londonban, a Csehszlovákiában élő német kisebbség kitelepítésével kapcsolatban. Dr. Beneš és kormánya a háború folyamán igyekezett fokozatosan megnyerni a szövetséges nagyhatalmakat a csehszlovákiai német és magyar nemzetiségi kisebbség problémái megoldásának támogatására. Ezt az álláspontot a háború végén a Szovjetunió is támogatta, s Gottwalddal az élen a Moszkvában tartózkodó csehszlovák kommunisták is elfogadták. így a kassai kormányprogramban lényegében egy szintre került a csehszlovákiai német és magyar kisebbség problémájának megoldása. Ez az álláspont, mely a kassai kormányprogramban és a felszabadulás után számos más jogi ténykedésben, főleg a köztársasági elnök dekrétumaiban jutott kifejezésre (például az állampolgárságról, a földek elkobzásáról stb. hozott rendeletek), a csehszlovák kormány, a szlovák nemzeti szervek, valamint a CSKP és az SZLKP egyértelmű álláspontja volt.

Ez idő tájt a magyar kisebbség problémájának megoldásánál mérlegelték a Magyarországon élő szlovák lakosságnak az itteni magyar polgártársakkal való cseréjét. A német kisebbséget - köztudott - Csehszlovákiából kitoloncolták. A csere kérdése, illetve a magyarok kitelepítése Szlovákiából, s a szlovákok betelepítése Magyarországról rengeteg nehézségbe ütközött, melynek a magyarországi és csehszlovákiai burzsoá körök szintén részesei voltak. 1948-ban Csehszlovákiában és Magyarországon végül is megszilárdult a népi demokratikus rendszer s ezt követően hazánk politikai és kormánykörei felhagytak az áttelepítéssel, illetve kilakoltatással, és biztosították az itteni magyar lakosság politikai egyenjogúságát.205

Látnunk kell, hogy a lakosság kitelepítésére nemcsak hazánkban került sor, de a Szovjetunióban, Lengyelországban, Romániában, Jugoszláviában és másutt is. Évek múltán sokféleképpen lehet fontolgatni, mi volt helyes, vagy helytelen. Véleményem szerint helytelen volt például a szlovákiai magyar dolgozóknak a cseh országrészekbe toborozása, melyet a Földművelésügyi Minisztérium és a Szociális Biztosításügyi Minisztérium206 szervezett; és főleg helytelenek voltak az akció megvalósítása körüli durva adminisztratív intézkedések. Persze, bírálható még sok más kérdés is. így például egyes megnyilvánulások, az ún. reszlovakizáció, az iskolapolitika stb. körül. Tudom például, hogy Laco Novomeský, az akkori oktatásügyi megbízott, 1945-ben magyar iskolák megnyitását javasolta.207 Javaslatát visszautasították azzal az indokkal, hogy megnehezítené a kitelepítési akciót. A sors iróniája, hogy Novomeský javaslata ellen azok a sze205 A csehszlovák-magyar lakosságcsere 1948. december 20-án ért véget. A magyar lakosság csehszlovák állampolgárságának visszaadását lehetővé tévő törvény 1948. október 25-én született meg.

206 Helyesen: Szociálisügyi Minisztérium, vagy Népjóléti Minisztérium.

207 Ladislav Novomeský az SZLKP KB Elnökségének 1945. június 16-i ülésén kérte fel a pártvezetést, hogy foglaljon állást a bezárt magyar iskolák újraindításának kérdésében. (SNA, ÚV KSS, k. 789, a. j. 12.)

135