Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
566 Fedinec Csilla III. Milyen önkormányzat (autonómia) lehetséges a magyar-orosz területen? A felelet a kérdésre egyszerű: olyan népi önkormányzat, aminőt a magyar nemzeti állam alkotmánya megengedhet. Magyarország összes honpolgárai az 1868:XLIV. törvény alapján politikai tekintetben az „osztatlan, egységes magyar nemzetet alkotják, mely ugyanazon államhatalom alatt áll." Ebből következik, hogy a magyar-orosz (ruszin) nép önkormányzata (autonómiája) csak olyan lehet, amely a magyar nemzet egységét nem sérti. Az egységes magyar nemzeti államban a nemzetiségek nyelvi, vallási, kulturális autonóm jogairól (kiváltságairól) beszélhetünk, ellenben a nemzeti kisebbségek, így a magyar-oroszok „területi autonómiájáról” csak akkor lehetne szó, ha a magyar állam afféle föderatív nemzetiségek tartományainak szövetséges országa volna, avagy ilyenné átalakulna, ami a magyar egységes, nemzeti államiság megtagadása lenne. Senki sem kívánhatja megismétlődését a gyászos emlékű Bach-Schmcrling korszaknak, amely az egységes osztrák császárság kebelében ígért területi autonómiákat a nemzetiségeknek, feldarabolva a magyar királyságot s annak nemzeti egységét. Az 1860-65. években a magyar-orosz nép körében is akadtak egyesek (a Dobránszky Adolf csoport Bées támogatásával!), akik orosz tartományról ábrándoztak Magyarország területén, amelyet „orosz hcrccgség”-nck, „orosz vajdaságinak akartak elnevezni, minden történelmi alap nélkül. Szerették volna az ősi magyar megyéket is felosztani, hogy így alakítsák meg a nemzetiségi tartományokat az államalkotó magyarság rovására, a magyar nemzeti erők csökkentésére. Most is találkozunk afféle túlzó magyar-orosz (ruszin) kárpát-orosz (ukrán) csoportokkal, melyeknek vezérei „tartományi autonómiát” követelnek miniszterekkel, államtitkárokkal, hogy a legmagasabb állásokat ők maguk foglalják cl. Ezek a törekvések azonban egyéniek és helyiek s távol állnak a magyar-orosz néptömegek akaratától, más részről ellenkeznek a nemzetet és hazát védő magyarság jövőbe tekintő aggodalmas gondolataival. Az 1868:XLIV. nemzetiségi törvény a nemzetiségek anyanyclvénck a közhatóságok előtt való használatát a magyar államnyelv mellett a legigazságosabban és Icglibcrálisabban biztosítja, elrendelvén, hogy a nemzetiségekkel telített vármegyékben az anyanyelv a magyar államnyelv mellett a megjelölt korlátok között igénybe vehető. Elrendeli továbbá, hogy a nemzetiségek lakta megyékben a köztisztviselők és bírák kötelesek az államnyelven kívül az illető vidék nemzetiségének nyelvét is tudni. Törvényhatóságok, városok, községek közgyűléseinek tanácskozás, jegyzőkönyvi és ügykezelési nyelve a magyar államnyelv mellett az illető nemzetiség nyelve is lehet, amennyiben ezt a törvényhatósági, városi, községi közgyűlés szavazatképcs tagjainak egyötöde (20%-a) kívánja. A nemzetiségek tanszabadságát Magyarországon az 1868:XXXVIII. és 1879:XV1II. törvények a Icglibcrálisabban biztosították mind elemi, mind a közép- és szakiskolákban, azonban egyúttal kötelezővé tették a magyar államnyelv tanítását is. A csehszlovákok azzal dicsekedtek, hogy az ö alkotmánytörvényük biztosította a nemzeti kisebbségek nyelvi és közoktatási szabadságát, amennyiben egy köz-
