Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 557 Területi és nem nemzetiségi önkormányzatról lenne szó és a megyei rendszert feltétlenül fenntartandónak véli. Mindkét tekintetben egyet kell értenünk a szerzővel. Ami az utóbbit illeti, ne feledjük, hogy még az igen széles körű, törvényhozási joggal felruházott horvát országos önkormányzat mellett sem volt a megyerendszer elejtve. Az autonómiát elsősorban a ruszinok közreműködésével akarja megvalósítani és különös súlyt helyez a görög katolikus lclkészi karnak előtérbe állítására. Szabad nyelvhasználat a hatóságok és bíróságok előtt és ruszin nyelvű iskolák létesítése mindenütt, ahol a lakosságnak legalább húsz százaléka kívánja. Ez lenne Egan elgondolása szerint egyelőre a ruszin autonómia, annak továbbfejlesztése a későbbi kornak feladata. Amint látjuk az ismertetett elgondolások között Szabó Oroszt mer ugyan elmenni a tartományi színvonalig, amikor külön ruszin parlamentet kíván. De teszi ezt önmagával ellentétben, hiszen előzőleg azt mondja, hogy széles körű területi autonómiáról egyelőre nem lehet szó. Tiszta azonban a Morvay álláspontja. Homlokegyenest ellenkezőleg. Ortutay idézett hírlapi nyilatkozatában egyenesen azt mondja, hogy nincs is szükség külön törvényes intézkedésekre, autonóm szervekre, hanem esak a jó szándékú emberek szövetkezésére. Egan idézi még Balogh-Bcéry Lászlónak „A ruthénck autonómiája” címen 1937-ben megjelent füzetének ezt a megállapítását: „A ruthén vezetők szemében az autonómia voltaképpen csak az Egan-féle akciónak más eszközökkel való folytatását jelentette.” Az ilyen nyilatkozatok után önkéntelenül tolul fel bennünk a kérdés: nem kcll-c Benešnek az autonómia meg nem valósítása miatti elítélését revízió alá vennünk? Ismeretes, hogy a csehszlovák kisebbségi szerződés a ruthéncknck a Kárpátoktól délre fekvő területét „a Csehszlovákia egységével összeegyeztethető legszélesebb körű autonómiával” rendelte felruházni (10-13. cikkek). Autonóm tartománygyűléssel, amely a törvényhozó hatalmat gyakorolja a nyelv-, közoktatási és vallási ügyekben, valamint a helyi közigazgatási és minden olyan egyéb kérdésben, amelyet a csehszlovák törvényhozás még hatáskörébe utal. A kormányzót az államfő nevezi ki, a hivatalnokokat lehetőleg a terület lakói közül kell választani. A területnek méltányos képviselete lesz a köztársaság törvényhozásában, de a képviselőknek a csehszlovák országgyűlésben nem lesz szavazati joguk a ruthén tartománygyűlés hatáskörébe eső ügyekben. Ennek az igen széles körű autonómiának a tervével maga Beneš lépett a békekonferencia elé azzal a célzattal, hogy a Ruthén földnek a csehszlovák államhoz való csatolását biztosítsa. Ugyancsak ö kijelentette a békekonferencia előtt, hogy ez az odacsatolás csak úgy lehetséges, ha ezt maguk a ruthénck kívánják (az ott levő többi kisebbségekről persze hallgatott). Megjegyzendő, hogy a Ruthénföldcl a békekonferencia eredetileg nem közvetlenül a cseheknek akarta adni, hanem a Szövetséges és Társult Főhatalmaknak, akik azután, hajónak látják, továbbadják a cseheknek. Minderről apróra értesít bennünket Huntcr-Millcrnck, az amerikai delegáció titkárának a békekonferenciáról szóló hatalmas munkája (XVI. kötet 231. és köv. lapok). Ezt az autonómiát azonban Bcncäék sohasem valósították meg azzal indokolván ezt a Nemzetek Szövetsége elölt, hogy a ruthén nép még nem eléggé érett az autonómiára. Nem szándékunk ezt a kérdést tovább firtatni. Nem az emberek vannak az intézményekért, hanem megfordítva, az intézmények vannak emberekért. Tehát intézményeket nem lehet ráerőszakolni olyan emberekre, akik azzal élni nem tudnak. De azt sem szabad feledni, hogy maguknak az intézményeknek is nevelő hatásuk van. A
