Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
522 Fedinec Csilla Л háború után erőszakkal vették cl tőlünk Kárpátalját s húsz hosszú éven keresztül - egy egész generációnak - folyton azt hazudták, hogy mi elnyomtuk őket, hogy ők nem magyarok, ellenkezőleg nagyoroszok. Nyakunkra hozták az ukránok ezreit, több mint 100.000 görög katolikust áttérítettek a görögkeleti vallásra. Gyönyörű templomokat, parochiákat, iskolákat építettek. Ingyen tanították a legszegényebb gyerekeket is s igyekeztek a legnagyobb gyűlöletet felébreszteni ellenünk s folyton azt hangoztatták, hogy ők csak zálogban tartják őket s át fogják majd adni szőröstöl-bőröstöl Oroszországnak, ahol a mennyországba jutnak, mert egy 160 milliós nemzet fiai lesznek. Bolondok volnának tehát, ha a szegény kis Magyarország keblére vágyódnának visszatérni. De volt Kárpátaljának intelligenciája, minden hálára érdemes görög katolikus papsága, akik nem engedtek a negyvennyolcból. Hiába ígértek nekik a csehek autonómiát - tcssék-lássék adlak is nekik valamit - vártak, kitartottak. Előbb Kurtyák [Iván], később Bródyék nyíltan cllcnállottak. Széleskörű és olyan autonómiát követeltek, amelynek megadása esetén idővel önként visszajöhettek volna hozzánk. Becsukták őket, sanyargatták minden módon. Nem használt. Most aztán visszakerült Kárpátalja. Az idősebb generáció ujjongott az örömtől. Magyarul üdvözölt bennünket. Nem örül azonban a 20-30 év közötti intelligencia, amely egy szót sem tud magyarul s egy olyan nagy csalódás áldozata, amelyből még nem tud felocsúdni. Akiket szándékosan és céltudatosan nagyoroszoknak neveltek s aztán meglepően gyorsan - magyarok lettek. Ezekkel szemben nem lehetünk bosszúállók. Meg kell hódítanunk őket, de nem fegyverrel, hanem szeretettel, jóindulattal. Csoportonkint ide kell hozni őket magyarul tanulni s ha megtanultak, vissza kell őket küldeni szülőföldjükre - dolgozni. 1918-ban а X. néptörvényben egészen széleskörű autonómiát adtunk Kárpátaljának. Nem ők az okai, hogy nem élhettek vele. Micsoda indokot lehelne tehát most felhozni amellett, hogy ne adjunk önként autonómiát Kárpátaljának? Én tudom, hogy a rutének se gondolnak velünk szemben olyan széleskörű önkormányzatra, mint amit a csehcktől akartak kierőszakolni - a mi intenciónk szerint. Soha életemben szélsőséges nem voltam, tehát „szélsőséges autonomista" se vagyok s nincsen ilyen táborom. De tényleg olyan önkormányzatot szeretnék Kárpátaljának, amelyiknek kczc-lába van s amellyel az ottani lakosság maga kormányozhatná önmagát. Gyakorlati közigazgatási embernek csak a decentralizálás fejlesztése lehet a végcélja. Bródy Andrással nagyon megértjük egymást s én nyíltan kijelentem, hogy az ö személyét tartom a legalkalmasabbnak arra, akivel Kárpátalján a területi önkormányzatot megszervezzük, bevezessük s akit az ottani tartományi főnökség élére állítsuk. * Most tehát kezdjük a harcot - a szócsatát, mint Egan mondja! Egan egyedül azt a kívánságomat helyesli, amely szerint „minden rendelkezésre álló eszközzel erősíteni akarom a görög katolikus egyházat" a görögkeleti terjeszkedéssel szemben. Tényleg ez egyik fő princípiumom. A görög katolikus ruténeket száz százalékig megbízható magyaroknak tartom, Sztojka püspök“' úr önagyméllóságának tehát az legyen a legfőbb feladata, hogy okosan és szeretettel - ha kell, hit-65 Sztojka Sándor, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke.
