Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

392 Fedinec Csilla 104 Praha, 1937. április 28. Hokky Károly szenátor és társai interpellációja az iskola­ügyi és népmüvelődési miniszterhez a nem állami tanítók, tanítónők és óvónők, azok alapfizetése s egyéb sérelmeik tárgyában. Miniszter Úr! Kétségtelen, hogy minden kultúráltam megbecsüli a tanítóit s mennél jobban becsüli meg, annál inkább hirdeti - még hallgatólagosan is - a kultúráját. Az állami tanítóinknál tapasztaljuk is c megbecsülést. De épp ezért különös és érthetetlen a nem állami tanítók c hátrányos megkülönböztetése. Ez eljárás igazságtalansága an­nál szembetűnőbb, mert hisz a nem állami tanítók tán még nagyobb kultúrmunkát fejtenek ki, mint az államiak. Ugyan ez áll a nem állami óvónők fizetése és nyugdíj járandóságaira is. Ezekkel szemben az eljárás már szinte kíméletlen és még inkább érthetetlen kultúra e nem kevésbé értékes művelővel szemben. Hasonlóképpen érthetetlen a tanítók háborús éveinek be nem számítása. Már több ízben kifogásoltam beszédeimben s a képviselőházban tartott inter­pellációmban is, hogy a felekezeti tanítóktól Szlovcnszkón csak 1200 koronát köve­tel a kormányzat, mig Kárpátalján 4908 koronát. Az akkori miniszter úr megígérte ennek különböző elbánásnak megszüntetését, de ígéretét nem tartotta be. Ez nem­csak igazságtalan, de törvénytelen, amelyre sehol sem találunk semmiféle alapot. Jó lenne, ha a minisztériumokkal és általában a hatóságokkal és azok tisztviselőivel szemben is ugyan úgy be lehetne hozni a büntetéseket, mint magánemberekkel szemben, amikor törvénytelenséget követnek cl, mert akkor bizonyára jobban vi­gyáznának a törvények betartására, s csak olyan intézkedéseket hoznának, amelyek törvényesek. De nemcsak a miniszter, hanem az 1926. évi 104. sz. törvény 1. §-ának 2. pont­ja szintén megígérte a nem állami tanszemélyzet fizetésének rendezését. De a be­ígért külön törvény II év után még mindig nem jelent meg. Holott azóta a nem ál­lami tanítók és tanítónők, de még inkább a nem állami óvónők helyzete egyenesen kétségbeejtő lett. Az 1926, évi 104. számú törvény fizetést megállapító rendelkezé­sei a nem állami tanítókra is vonatkoznak. De a törvény végrehajtásából folyó ki­adások viselésére a törvény 45 §-a a nem állami iskola fenntartókat kötelezte. Az is­kolafenntartók azonban kivétel nélkül oly szegények, hogy a szükséges anyagi esz­közöket előteremteni képtelenek. Ezt az állam is méltányolta, mikor a törvényben megállapított illetményre való kiegészítés céljából államsegélyt utalványozott. Ez az államsegély azonban csak az iskolafenntartók részére nyújtott előleg, amely bár­mikor beszüntethető. Ez kitűnik a pozsonyi isk. referátus 1937. január 30-án kelt 97.000/36-1/4. számú rendeletéből, amely azt mondja, hogy semmiféle törvény nem kötelezi az államot ez előlegek utalására. Az 1935 évi állami zárszámadás költségvetési bizottsági tárgyalása alkalmával dr. Horák a legfelsőbb számviteli ellenőrző hivatal elnöke hoszszabb beszédében emlékezett meg a nem állami tanítók és tanítónők, valamint óvónők és tanítói özve-

Next

/
Thumbnails
Contents