Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
362 Fedinec Csilla 99 Munkács, 1936. május 30. Vezércikk a Munkácson megjelenő Az Őslakó c. lapban A magyar egység és a felekezeti kérdés vonatkozásai címmel. Történelmünkben, a magyar vérnek és könnynek ebben az ezeréves vég nélküli áradásában, alig vannak szomorúbb lapok, mint azok, amelyek a magyarságot vallásfelekezet szerinti széttagoltságban, egymást gyülölésben, egymásra rohanásban mutatják. És [II.] Rákóczi Fcrcncznck, a magyar nemzet bálványának, a mai Kárpátalja külön védőszentjének jellemvonásai között alighanem az volt a legszebb, hogy nem kérdezte senkitől, melyik templomba jár, buzgó katolikus létére elszántan harcolt a protestáns vallások jogaiért s miközben cl nem maradt volna egyetlen miséről sem, szűkebb környezetének legalább fele hithű kálvinistákból állott. És ha szabad nagy dolgokról mindjárt kis dolgokra térni, „az Őslakó’', az itt élt Rákóczi szellemének és hagyományainak ez a késői, egyszerű, de hűséges közlegénye, ha kint áll a nagy nyilvánosság kapujában, a közélet mázsaházánál és figyeli az elhaladókat, szemügyre veszi, megméri őket sok vonatkozásban, csak éppen arra nincs tekintettel, hogy azon a templomon, amelybe betérnek, egyes, kettős kereszt, csillag vagy Mogen-Dovcď: van-e. Mert az Isten minden templomban egy. És minden templomban vannak magyarok, akik szívszakadásig hűek, de olyanok is, akik már az első kakasszóra megtagadták a múltat. Mielőtt közelebbről hozzászólnánk cikkünk tulajdonképpeni témájához, sietünk kijelenteni: - Mi magyar testvérünknek érzünk és vallunk mindenkit, aki előtt minden más szónál kedvesebb a magyar szó, aki nemcsak maga nőtt fel magyar kultúrán, de abban akarja felnevelni és megtartani gyermekét is, aki mai kisebbségi sorsunkban sem igyekszik élete deszkaszálját elüldözni a magyar sors hajója mellől. Talán túlságba is megyünk ebbéli felfogásunkkal, de semmivel sem tartjuk szebbnek és értékesebbnek annak a magyarságát, aki Árpád apánkkal jött be a Vcrcckci szoroson, mint azét, aki csak későbben állt c tcstvértclcn néphez, de kitartott mellette, vele érzett és vérzett mindvégig és nem hagyta cl azt ma sem, amikor már nem előnyt, nem biztos kenyeret, de hátravetettséget, nehéz, sokszor reménytelen élctküzdclmct jelent magyarnak, a magyarsághoz tartozónak lenni. Ezek a nem magyar vérit és nem is magyar vallásit clctutasok, akik a napfény leáldozásával az árnyékban is híven követik a magyar sorsot, alighanem a Icgmcgliatóbb, lcgáldozatosabb, Icgmcgbccsülcndöbb tagjai a szélesebb keretek közé fogott magyarságnak. Ezek után talán eléggé mcgoldoztuk a sarunkat, kinyitottuk a szívünket, hogy a félremagyarázás veszélye és bárki érzékenységének megbántása nélkül odaléphessünk a legkényesebb kérdések mellé is. Sajnos, az a világáramlat, amely a világháború után - sokkal inkább anyagi természetű, mint lélckből nőtt indítékokból vezettetve - annyira kiélezte a vallásfclckezeti kérdést, Magyarországot sem hagyta érintetlenül. De még a csehszlovákiai 42 42 Dávid csillag.
