Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez

315

vctkcztébcn, hogy a jeles autonóm intézmények tulajdonképpen felelőtlenül gazdálkodnak. Nyíltan kifejezésre juttatta ezt a tényt a népjóléti miniszter s a miniszterelnök is törvényhozóink interpellációira adott válaszaiban, amelyekben megmondták az említett kormánytényezők, hogy például az alkalmi szőlőmunkások, de egyébként önálló kisgazdák, a feles dohánykertészek szociális biztosítása kérdésében se pro, se kontra semmit nem tehet, mert ez ügyben az autonóm Központi Szociális Biztosító határoz. Ámde az autonóm intézményeknek a mai napig sincsenek válaszolt szerveik, hanem a kormány által kinevezett funkcionáriusok a kormánynak tartoznak felelősséggel, így aztán a demokrácia nagyobb dicsőségére oda jutottunk, hogy a munkaadók és munkások több milliárdos vagyonának kezeléséért nincs kit felelősségre vonni.

Nyolc-kilcnc év előtt a szociális biztosításról szóló törvény tárgyalásánál is hangsúlyoztam s megállapítottam, hogy az ilyen messze kiható szociális reform életre hívására nem alkalmas a háborút követő, zűrzavaros, gazdaságilag nehéz, bizonytalan idő és hogy a jövő generációk sem vethetik szemünkre, hogy velük nem törődtünk és a jövőről való gondoskodás helyett elsősorban a világháborúban szerzett vérző sebeinket gyógyítottuk. De előreláttuk azt is, hogy a Központi Szociális Biztosító néhány éven belül olyan monstrum pénzhatalmassággá növelik, hogy emellett s azzal szemben a Živnobank, az állam területén működő valamennyi vezető nagy pénzintézet együttesen jelentéktelen kis vidéki zúgbankocskává zsugorodik.

Előrelátásunkat az elmúlt 6-8 év eseményei az utolsó betűig igazolták és ma a szociális biztosítás megalkotóinak egy része is szeretné a dolgot visszacsinálni. Itt átadom a szót a miniszterelnök pártja lapjának, a „Venkovnak”, melynek február 3- i szántában Motal Ferenc földbirtokos, a csehországi betegbiztosító pénztárak szövetsége felügyelő bizottságának kinevezett elnöke - valószínűleg szakember - az aggkori és rokkantbiztosítás tételeinek jogosulatlanságáról ír. Motal cikke bevezetésében átveszi a mi kilencéves megállapításunkat, amidőn ezt írja: „az aggkori és rokkantbiztosítási díjak, ahogyan azokat ma kivetik és beszedik, az egész termelésre elviselhetetlen terhet rónak.”

„A Központi Szociális Biztosító az 1931. december 31-i állapot szerint felállított nycrcségvesztcség számla szerint 1931-ben 588.463.000 koronát vett be, ezzel szemben a rokkant és aggkori nyugdíjakra 59.029.000 koronát, a gyógygondozásra 30.894.318 koronát, igazgatási költségekre 50.309.826 koronát, összesen tehát 140.229.941 koronát adott ki. A végleges vagyongyarapodás 1931-ben a kamatok beszámításával 604 millió 98.024 Kč. Ezeken a számokon nagyon gondolkodóba kell esni" - írja Motal elnök - majd így folytatja:

„1931-ben a termelés már erősen érezhető válsággal küzdött. A termelés az egész vonalon passzívvá lett. de a Központi Szociális Biztosító 604 millióval gyarapítja vagyonát, amely 1931 végére 3.603.372.637 koronára szökött fel.”

„A hivatalos nyereség-veszteség számlából megállapítható, hogy az aggkori és rokkantbiztosítás díjai már 1931-ben legalább cgyharmaddal csökkenthetők voltak. A gazdasági élet nagy kárára ez nem történt meg. 1932-ben a válság soha nem tapaszait méreteket öltött s a biztosítási díjakat egy harmaddal kellett volna leszállítani."

„Indokolás: az 1932-cs kalkuláció alapjául szolgálhatott volna az 1931. év, a foglalkoztatottság várt csökkenésének beszámításával, 1931 végén a tényleges kiadások 172.765.199 koronát tettek ki s ugyanakkor a vagyon összege 3.603.872.637 korona volt.”