Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Bevezetés
24 Fedinec Csilla 1918 után az államfordulatot - azaz a „prcvrat”-ot - a lakosság nehezen tudta elfogadni. Időbe telt, amíg az emberek tudatában ez a tény valóságossá ért. Kezdetben a terület ügyeit direktórium intézte az Egyesült Államokból érkezett ruszin származású ügyvéd, Gregory Zhatkovych vezetésével, akiről megemlékezett Illés Béla is ma már nem emlegetett, de a szovjet időszakban nagy bestsellernek számító Kárpáti rapszódia c. regényében. Rövid, néhány hónapos próbálkozás után belátta törekvései kilátástalanságát. Zhatkovych a lemondását egy teaestélyen jelentette be,” amely általánosan elfogadott kerete lett a sajtótájékoztatóknak a 20-30-as években Kárpátalján. A búcsú bankett keretében történet a nyár végén, amiről a magyar pártok hivatalos lapja úgy tartotta, hogy ez volt „Ruszinszkó összes ruszinjainak első nagy politikai demonstrációja”.'" Ettől kezdve Kárpátalját, megszakításokkal, Prágából kinevezett kormányzó irányította, azzal az ígérettel, hogy ez ideiglenes állapot az autonómia bevezetéséig, amire azonban nem került sor. A vidék kimaradt az 1920-as első parlamenti választásokból, mivel a máramarosi rész ekkor még román megszállás alatt volt. 1924 és 1928 között megtörtént a terület „unifikálása”, azaz beintegrálása a csehszlovák igazgatási rendszerbe. Az időszakban a magyar pártok (Ruszinszkói Magyar Jogpárt, a Ruszinszkói Őslakosság Autonóm Pártja, az Országos Keresztényszocialista Párt, valamint az Országos Kisgazda, Eöldmívcs és Iparos Párt helyi szervezete, korabeli szóhasználattal „ruszinszkói kerülete”) elsősorban a pártszövetség, az állami hivatalvállalás, az adózás, a magyar oktatásügy kérdéseire figyeltek. Problémát okozott, hogy az egykori Ung megyét a csehszlovák közigazgatás megosztotta Kárpátalja és Szlovcnszkó között. Versengett egymással az elsőségért, a „fővárosi" státuszért Ungvár és Munkács, illetve Beregszásszal, Nagyszőlőssel együtt a magyar élettérben betöltött központi szerepért. Diskurzusok zajlottak a határkiigazító bizottságok munkájáról, a meginduló kishatárforgalomról, elsősorban Románia irányában. A 20-30-as évek fordulója, a gazdasági válság időszaka az irredenta mozgalmak megerősödését hozta. Minden törekvés mögött látnunk kell, hogy a csehszlovák időszakban a hivatalos magyar kormányzat a Társadalmi Egyesületek Szövetségének Központján, illetve közvetlenül a miniszterelnökségen és a külügyminisztériumon keresztül juttatott pénzek révén gyakorolt befolyást a Kárpátalján a magyar politizálásra, illetve külön támogatásban részesüllek az autonomista ruszin pártok is.” Az állandó problémát okozó árvíz 1933-ban öltött katasztrofális méretet, amikor romba döntötte Tiszaújlakot. Az autonómia állandó kövctélésébcn az addigi őslakos egység 1938-ra bomlott meg, amikorra megérett a (magyar) nemzeti autonómia gondolata, aminek fő exponense a Magyar Nemzeti Párt volt. A kultúrával kapcsolatban ma az az elfogadott vélemény, hogy a csehszlovák fennhatóság alatt a helyi magyar közösség önszerveződését elsősorban Kassáról és más szlovákiai városokból irányították.“ A korabeli napi sajtó azonban arról szól, hogy kárpátaljai társadalmi, kulturális szervezetek, a pártokhoz hasonlóan mindig hangsúlyozták önállóságukat, felemelték szavukat minden beolvasztási törekvés, kívülről (Szlovcnszkóból) jövő befolyás ellen. A magyar színjátszásban például 1920 őszén Kiss Árpád és Horváth Kálmán kisvárdai (Magyarország) színigazgatók, akik még a megelőző idényben is átjártak a határon, az ungvári városi tanácsnál jelezték szándékukat az önálló ruszinszkói magyar szüli kerület megalakítására, melyhez Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszőlős tartozna. (Az addigi, azaz „a régi magyar" beosztás szerint Ungvár, Munkács és Nyíregyháza tartozott egy kerületbe.) Az önálló színi kerület a 20-as években zavartalanul fennállt, a 30-as években ös-
