Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Dokumentumok

Dokumentumok az OKP történetéhez 271 front kiépítése, helyes, de a keresztülvitel módja az illojalitás bélyegét vi­seli magán. Dr. Lellev kijelenti, hogy ez év februárban a félreértések kiküszöbölé­se céljából érintkezésbe lépett dr. Petrgalli Oszkár úrral, a szövetkezett el­lenzéki pártok központi irodájának igazgatójával, akivel írásbeli megálla­podást kötött arra nézve, hogy minden politikai akció előtt vele, mint a párt országos elnökével érintkezésbe lép. Bizonyítékai vannak arra nézve, hogy dr. Petrogalli Oszkár ezt az akciót 8-10 héttel ezelőtt kezdeményezte s ak­kor hajtotta végre, amidőn ő (dr. Lelley) Karlsbadban kúrát tartott, úgy, hogy csak az akció befejezése után vett erről tudomást. Kniha János Petrášek nevében kijelentette, hogy szintén csak abban a meggyőződésben csatlakozott az ellenzéki pártok elnöksége által kibocsá­tott felhíváshoz, hogy az a párt erre illetékes szervének előzetes tudomásá­val és jóváhagyásával jött létre. Egyebekben teljesen magáévá teszi dr. Koperniczky szenátor kijelentéseit. Méhes Gáspárt dr. Nagy Kálmán írásbeli megbízásából kijelenti, hogy dr. Nagy Kálmán hasonlólag abban a meggyőződésben írta alá a nyilatko­zatot, hogy az a párt elnökségének előzetes tudtával történt s őt így is in­formálták. Dr. Nagy Kálmán nevében kijelent, hogy szavazatával hozzájá­rul a vétóhoz. Kreihicli Károly németül bejelenti, hogy teljes egészében magáévá te­szi dr. Koperniczky kijelentését és minthogy ő is hasonlólag megtéveszte­­tett. aláírását visszavonja. Dohránszky János kijelenti, hogy tévedett aláírását visszavonja. Korri­gálják a helytelent. Körmendy-Ekes Lajos nemzetgyűlési képviselő Mérey szavaira vála­szol. Szerinte a kiinduló pont nem helyes, mert Mérey a keresztényszoci­alista párt programját és szervezeti szabályit állítja szembe magasabb ér­deket szolgáló céloknak. Mi szembe állunk a kormánnyal, - mondja. - Mi­vel pedig világnézeti és gazdasági különbségek vannak a szövetkezett el­lenzéki pártok szövetségében, nincs lehetőség, hogy egy párt megvalósít­hassa programját. így tehát az egység érdekében fel kell, hogy azt áldoz­zuk. Ellenben száz kérdés van amikben egyformán vagyunk érdekelve. A pártprogram kiélesítésével egyenetlenségeket idézünk elő s a kormánynak nagy szolgálatot teszünk. Nézete szerint az akció nem ellenkezik a párt programjával és szervezeti szabályival, mert az ellenzéki pártok szövetsé­gében helyet foglaló 97 tag nem bír összejönni s ezért intézte az ellenzéki pártok elnöksége a kérdéses felhívást. О is csodálkozik azon, hogy dr. Lel­­leyt az akcióról nem értesítették, mert dr. Petrogalli részéről úgy lett infor­málva, hogy erről tudomással bírt. Dk Fleischmann a kassaiak nevében Szepesi Miksának a kizárását ké­ri ellenzéki pártok közös bizottságból, mert illojális magatartást tanúsított. Kijelenti, hogy az egységes munka eszméje, az ellenzéki front kiépítésé-

Next

/
Thumbnails
Contents