Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Dokumentumok

272 Angyal Béla nek megvalósítása hónapokkal ezelőtt az országos keresztényszocialista párt központjából kerül ki, s maga is csodálkozik azon, hogy központ iro­da, mely ezt az eszmét magáévá tette annak részletes kidolgozása és ke­resztülvitelének módozatait illetőleg nem lépett érintkezésbe az országos központtal, hanem annak tudta és megkérdezése nélkül járt el. О Gálszéc­­sen tartózkodott, s amikor onnét hazaérkezett meglepetéssel értesült az ak­cióról. Л javaslatot nem írta alá. Ragaszkodását fejezi ki Lelley iránt, aki nélkül ellenzéki politikát elképzelni is lehetetlen. Módosító javaslatot tesz az intézőbizottság jogköri tevékenységét illetőleg. Kéri, hogy dr. Lelley, mint az országos párt elnöke bízassák meg ennek a javaslatnak kidolgozá­sával. Gramantik Ágoston jelenti, hogy ő a maga részéről nem szavazott ne­ki küldött szavazólappal. Л közös intézőbizottság eszméjét üdvösnek tart­ja, azonban az a javaslata, hogy az az egyes pártok aránya szerint állítas­sák össze, pártunk kiküldöttjeit az országos pártvezetőség válassza meg. Dr. Jabloniczky nemzetgyűlési képviselő kijelenti, hogy ő leszavazott nem tévedett, mert szerinte minden bizottságnak jogában van saját kebelé­ből általa vont határok közt szűkebb körű bizottságot kiküldeni. Dr Lelley Jabloniczky szavaira reflektálva kijelenti, hogy az ellenzéki pártok közös és vezérlő bizottságának szabályiban nincs szó arról, hogy az fegyelmi jogokkal volna felruházva. De még ilyen terv sem került sohasem szóba. Dr. Jabloniczky álláspontja tehát, amellyel eljárását menteni igyek­szik, merőben erőszakolt és nem helytálló. Jánoky-Madocsany Gyula nyug. főispán az országos keresztényszoci­alista párt elnöki tanácsának tagja kért ezután szót és a következőket mon­dotta: Körmendy azon szavaira reflektálva, hogy mint a keresztényszocia­lista párt képviselője, a keresztény szociális program megvalósításáért fo­lyó küzdelmet meddőnek tartja, kijelenti, hogy 30 év óta áll a keresztény politikának homlokterében, bár a régi Magyarország területén sem volt több keresztény alapon álló képviselő, mint jelenleg a csehszlovák köztár­saságban, ennek ellenére ők társaiktól nem hallottak olyan véleményt, hogy keresztény irányzatért folyó küzdelem meddő pedig akkor ugyancsak nehéz volt a helyzet Magyarországon, mert 300 főnyi liberális többséggel állott szemben a kis keresztény tábor. Kijelenti, hogy ha valaki a keresz­tényszocialista program megvalósításáért őszintén küzd, akkor nem szabad annak azt néznie, hogy pillanatnyi sikereket érjen el, hanem dolgoznunk kell a jövő generációért is, mer, hogy Körmcndy-Ékes keresztényszocialis­ta képviselő, azt nem kis részben volt magyarországi néppárt titáni küzdel­mének köszönheti, amely a mai Szlovenszkó területén iparkodott annak alapjait megteremteni. Magának az intéző bizottság alakításának tényében nem fog senki sem kivetni valót találni. De semmilyen bizottság sem küld­het ki kebeléből oly bizottságot, melynek nagyobb jogköre van, mint a ki­küldőnek. A jelen esetben pedig erről van szó.

Next

/
Thumbnails
Contents