Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Dokumentumok

270 Angyal Béla ben az országos kercsztényszocialista párt, mint a legnagyobb ellenzéki párt helyet foglal, addig Szent-Ivány, a kisgazdapárt érdemdús elnöke már csak a következőket mondja: megállapítani kívánom, hogy az ellenzéki politikára a szabadkőművesség számottevő befolyási nem gyakorol. Ebből megállapítható, hogy tehát gyakorol befolyást, s csak Körmendy jóhisze­műségének tudja be, hogy kijelentését megtette. Végül kijelenti, hogy vannak olyanok, akik pártot szét akarják bonta­ni, akiknek az országos kercsztényszocialista párt ereje és egysége nincs ínyükre. Végül dr. Petrogallinak a Prágai Magyar Hírlapban megjelent ama közleményére reflektál, mely szerint Petrogalli kijelenti, hogy amennyiben az általa kezdeményezett 15-ös bizottság nem létesülne, úgy lemond és visszavonul. Ezzel szemben kénytelen kijelenti, hogy ez nem egyéb mint terror, mert ha valaki csak akkor akar a közért dolgozni, ha az vélt igazsá­gát és irányát vakon követi, akkor az illető nem az együttműködésért kíván dolgozni, hanem diktatúrát akar gyakorolni. Egyben a következő írásbeli indítványt nyújtja be: „A keresztényszocialista párI országos pártvezetősége kimondja, hogy: bármennyire át van hatva annak tudatától, bogy az ellenzéki politi­ka hatékonyabbá és eredményesebbé tételéhez az ellenzéki pártok egysé­ges irányítására szükség van, annak egyidejű megállapítása mellett, hogy az egységes irányítást a gyakorlatban is megvalósítani kívánja s ezért az azzal járó áldozatokat is meghozni kész; a szloveszkói és ruszinszkói ellen­zéki pártok közős bizottságának azon írásbeli felhívás útján történt meg­­szavaztatáissal hozott határozata ellen, amellyel az a közös bizottságban egyesült pártok egységes politikai irányítása és a pártközi fegyelem bizto­sítása céljából intéző bizottság létesítését határozta el, s ezen bizottság tagjait is kijelölte, illetve megválasztotta, a közös bizottság szervezeti sza­bályai szerint részére biztosított tiltakozás (vétó) jogával él, a meghozott határozatot magára nézve nem ismeri el érvényesnek. " Utána dr. Kopernicky Ferenc prépost, szenátor jelentkezett szólásra. Kijelenti, hogy ő maga is és tudomása szerint sokan meg voltak győződve, hogy ezen 15-ös bizottság létesítése a párt országos elnökségének előzetes tudtával és hozzájárulásával létrejött megállapodás alapján történt. Mély sajnálkozásának ad kifejezést, hogy ez nem így történt. Később tudomásá­ra jutott, hogy dr. Petrogalli és dr. Lelley között létrejött írásbeli szerződés dr. Petrogalli által meg lett sértve. Az illojalitás jellegét látja benne. Nyílt ülésen kelet volna az ilyen nagyfontosságú kérdést megtárgyalni és nem oly módon, amely a tagokat megtéveszteni volt alkalmas. Olyan hibákat lát a közös bizottság elnöksége részéről, amelyek kellemetlenül érintik. Végül állást foglal az ellen a felfogás ellen, hogy Petrogalli lemond, ha indítvá­nyát el nem fogadják. Ö a maga részéről kijelenti, hogy tévedett, álszégyen nélkül beismeri ezt, s a szavazatát visszavonja. A cél, amely az egységes

Next

/
Thumbnails
Contents