Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Dokumentumok
236 Angyal Béla Ezen az ülésen a pártvezetőség a képviselővé megválasztott Tobler János helyébe Varjú Józsefet választja a párt központi főtitkárává, aki a párt rendszeres kiépítését, a mozgalom intézményes biztosítását vezeti keresztül. Ugyanezen év október havában átdolgozzuk a párt programját, amelyet az Elnöki tanács határozata alapján a párt vezetőség elé terjesztünk, amely azt el is fogadja.' Л nagy, most már egész Szlovenszkóra kiterjedő munkát lassan felosztjuk, s a párt növekedésével együtt jár a munka helyes megosztása és a tagozódás. Nyugatszlovenszkón a magyar területeken a szervező munkát a magyar osztály végzi, a szlovák vidékeken a szlovák osztály dolgozik Petrásek Ágoston szlovák elnök irányítása mellett, míg a németség a német osztály ügykörébe kerül. Keletszlovenszkón a pártszervezés a földrajzi viszonyokra való tekintettel Kassán központosul és innen szervezik meg egész Keletszlovenszkót, a magyar területeket, a keleti szlovákságot és a szepesi németséget. 1920-ban megalakul június havában a Keresztény Közalkalmazottak Szövetsége Kaiser Gyula vezetésével, december havában a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége Szappanos Lajos agilitásának eredményeként, végül a Keresztény Gazdák Országos Szövetsége Méhes Gáspár, az ősz gazdavezér vezetése alatt. Valamennyien Pozsonyban. 1920 júniusában megalakul Kassán a Keresztényszocialista Földműves Szövetség, amelyhez nemzetiségi különbség nélkül csatlakoznak a keleti megyék földművesei. Egymásután alakulnak meg Pozsonyban és Kassán a munkásszervezetek s a vidéken, főleg nyugaton a földmunkásság is elfordul a kommunistáktól és főrésze csatalakozik a keresztényszocialista párthoz. A nemzetgyűlési választások eredményei alapján kinevezi a kormány hatóságai útján a városok képviselőtestületeit, amelyekbe bevonulnak pártunk képviselői is. Az 1920-as, sikerekben gazdag, térhódításokban jelentős év utolsó nagy eseménye a december hó 9-én Kassán megtartott kercsztényszocialista kongresszus, amelyen pártunk politikai kérdéseiről, főképpen pedig a gazdasági problémákról hangzanak el jelentős nyilatkozatok. Ezen a kongresszuson vonulnak fel először teljes számmal a kelctszlovenszkói és ruszinszkói keresztényszocialista szervezetek, s a kongresszus a teljes siker jegyében folyik le. Az 1920-iki nagy alapvető munka és az országos szervezetek megalakítása után 1921-ben kezdődik a részletmunka, a nagy épületeknek tartalommal való megtöltése. 1921 májusában tartja a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége első országos kongresszusát. 1921 május havában alakul meg Korompán a vas- és fémmunkások szakszervezete. I I L. a kötet 25. sz. dokumentumát.