Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Dokumentumok
Dokumentumok az OKP történetéhez 237 Az első az iparosság hozzánk való teljes csatlakozását, a második a kommunista terror megtörését és a munkásság felszabadulását jelenti. 1921. július 12-ike ismét fontos dátuma pártéletünknek. Ezen a napon tartja Kassán Körmendy-Ékes Lajos nemzetgyűlési képviselőnk beszámolóját, amelyen a nyugati központ is képviselteti magát. Tobler János képviselővel, Szappanos Lajossal, a Kér. Iparosok Orsz. Szöv. igazgatójával. És Varjú József országos főtitkárral. A fontos politikai nyilatkozatok mellett ezen a nagygyűlésen jut nyomatékosan kifejezésre a párt belső egysége és a teljes együttműködés a pozsonyi és a kassai központok között, amelyre szükség volt, egyrészt mivel a nagy távolság megnehezítette a gyakori érintkezést, másrészt, hogy a pártmozgalom irányításában és életében teljes harmónia legyen. Nagyjelentőségű megnyilatkozása pártunknak a július 24-én Selmecbányán megtartott nagy keresztényszocialista gyűlés, amelyen dr. Lelley Jenő nemzetgyűlési képviselő mondotta el nagyjelentőségű beszédét a szlovák-magyar egységről, amely pártunknak egyik legerősebb pillére, s amely pártunk programjának alapja. 1921 októberében meglátogatják Szlovenszkót a szudétanémetek képviselői, akiket pártunk vezetőemberei és párthíveink mindenütt tüntető szívélyességgel fogadnak. Az 1921-iki évnek méltó befejezése a pozsonyi keresztényszocialista nyomda életrehívása, amely keresztényszocialista párthíveink éveken keresztül gyűjtött filléreiből lett felállítva és üzembe helyezve. A nyomda megteremtésében, amely hatalmas fegyvere és segítőeszköze lesz pártunknak, dr. Lelley Jenő képviselőnek, Jarabek Rezsőnek, a német osztály vezetőjének. Szappanos Lajosnak és Gregorovits Lipótnak érdeme, akik az anyagi erők megteremtése körül óriási áldozatokat hoztak. Természetesen a párt fejlődése féltékenységgel tölti el a többi pártokat és nehézségeket okoznak nekünk mindenben a politikai hatóságok, amelyeknek főkép az 1921 október végi magyarországi események kitűnő alkalmat nyújtottak az ellenünk alkalmazandó eszközök életbeléptetéséhez. Vezetőembereinket internálják, lapjainkat betiltják, helyiségeinket lezárják, szervezetink működését beszüntetik.2 Pártunk azonban kiheveri mindezt és hamarosan visszanyeri ruganyosságát, elevenségét. 2 A magyarországi második királypuccs alatt 1921 októberében Csehszlovákia mozgósítást rendelt el és keményen lépett fel az ellenzékkel szemben. Aranyosmaróton létrehoznak egy internáló tábort a politikailag megbízhatatlan elemek részére. Az első transzporttal hozzák ide október 26-án Tobler Jánost (akinek közben kétségbe vonták állampolgárságát és megfosztották képviselői mandátumától), Tuka Bélát, Szappanos Lajost és Kaiser Gyulát. A pozsonyi Keresztényszocialista Központ helyiségeit 1921. november 17-én a Teljhatalmú Miniszter bezáratta, arra hivatkozva, hogy vezetője külföldi állampolgár (Tobler) és az egyes tagszervezeteknek nincs külön alapszabálya jóváhagyatva. L. 5ЮВА NR, fond TIZM 1921. 6331/1921/prés és ŠOBA BA, fond ŽB I. Prezidiálne spisy. 23. doboz, 2646/pres/1921.