Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
ságos asszony!" Mire a nagyságos asszony kihúzta magát és peckesen így vála- 97 szolt: „Méltóságos, te kis kommunista!” Hát ebben benne van az, hogy az úgynevezett „anyásokban” volt egyfajta lenézés, bizonyosfajta ellenséges érzület velünk, kisebbségiekkel szemben. Ekkor keletkezett az a fogalom, amelyről magam is írtam tanulmányt, és amelyet úgy neveztek, hogy felvidéki szellem. Volt olyan változata is, hogy felvidéki lélek. Tehát, hogy mi megtanultunk másképpen gondolkodni a dolgokról, az életről, mint azok, akik most azt hitték, hogy végre elérkezett a revízió, amiért két évtizeden át harcolt a magyar propaganda, elérkezett a revízió, hacsak részlegesen is, és íme, most megmutatják ezeknek a kisebbségieknek, hogy mi az igazi magyar magatartás. Ekkor azonban érződött egy másik tanulság is. Nevezetesen az, hogy rögtön a hivatalos átvétel után megkezdődött az iskoláknak is a működése. A magyar gimnázium, amelynek tanára voltam, átmenetileg felemás intézménnyé vált: két tanintézetet foglalt magába, az egyik volt az állami gimnázium, a másik pedig a premontrei. Tudniillik ott eredetileg egy premontrei rendi gimnázium működött. Ezt a premontreiek visszakapták. Mivel magas volt a tanulói létszám, ezért civil tanárok is jöttek hozzájuk. S ekkor derült ki az, hogy olyan civil tanárok, akik velem egyidősek voltak, vagy idősebbek is, mint én, sokkal alacsonyabb fizetést kaptak, mint én, aki akkor a harmadik tanévben szolgáltam, tehát valójában még fiatal voltam. A fizetésem magasan az övék fölött volt azért, mert úgy állapították meg, hogy a hajdani csehszlovák fizetésemet átszámították forintra, és azt kaptam. Ez feszültséget okozott? Nem. Csupán barátilag beszélgettünk erről, hogy egyfelől van ez a bizonyos magyar urizálás, és másfelől van a magyar nyomorúság. Például volt olyan kolléga, akit az igazgató, aki premontrei paptanár volt, kénytelen volt figyelmeztetni, hogy foltos, rongyos ruhában nem járhat az iskolába. Tudniillik a fizetése körülbelül úgy 120 pengő volt, akkor, amikor mondjuk az én fizetésem - már átszámítva koronáról forintba - körülbelül olyan 300 pengő fölött volt. Kassa képviselője akkor Esterházy János volt, az egyik vád ellene az, hogy ő adta át Kassát a magyar csapatoknak, Horthy Miklósnak a bevonuláskor. Erről nem tudok. Esterházy képviselőként volt jelen, s mondott beszédet. Az én emlékezetemben az őrződött meg, hogy jogszerűen a magyar alpolgármester, Tost László adta át a várost. Igen, nyilván ez egy hivatalos aktus volt, de az ünnepélyen Esterházy is mondott egy fontos beszédet. Igen, de - ismétlem - mi ott ezen kívül voltunk. Elég az hozzá, hogy megint megkezdődött az élet, megkezdődött az intézmények átvétele. Ezzel kapcsolatban rögtön az első napokban nem föltétlenül a mi ízlésünknek megfelelően viselkedtek az „anyások”. Például a nagyon sok közül hadd említsem meg, hogy amikor újból megnyíltak az iskolák, a zsidó származású tanárokat egyszerűen nem engedték be addigi munkahelyükre. A pedellus kapott egy listát. A mi régi, csehszlovák időbeli gimnáziumunkban volt négy tanár, aki zsidó származású volt, őket egyszerűen minden további nélkül a pedellus eltanácsolta. Ugye, ez a mi ízlésünket, legalábbis mondjuk úgy, hogy az én és a hozzám hasonlók ízlését zavarta. Szerintünk az igazgatónak közölnie kellett volna velük az erre vonatkozó törvényt. Ekkor, rögtön a DOBOSSY LÁSZLÓ
