Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
DOBOSSY LÁSZLÓ 84 lenézést, megvetést vagy gyűlöletet, ellenkezőleg: élénken érdeklődtek a magyar tudomány és irodalom eredményei iránt. Hadd idézzek fel még egy tanulságos közép-európai történetet. Az egyik szemináriumi órán rávetődött a tekintetem a mellettem ülő kolléganő füzetére, s örömmel olvastam a nevét: Alžbeta Nagyová (vagyis Nagy Erzsébet). Az óra utáni szünetben megkérdeztem tőle: Maga is magyar? Mosolyogva és tagadólag ingatta fejét: ő cseh, de apai ágon távoli magyar származású. Dédapja egyike volt azoknak a magyar protestáns lelkészeknek, akik a 18. század végén, II. József türelmi rendeleté után Csehországba mentek az ottani református egyház megsegítésére. Azóta a családban apáról fiúra szállt a lelkészi hivatás. Egy hétvégén el is mentem hozzájuk, s a lelkész apa készséggel mutatott meg régi iratokat, a temetőben pedig megnéztük őseinek sírját... Amiként már beszámoltam róla, a prágai tanulmányaim sikeres befejezte után két évig katonáskodtam, 1934-től 1936-ig. A mai fiatalok viszolygásával ellentétben örömmel és, szinte azt mondanám, hogy haszonnal katonáskodtam. Ugyanis Prágában, ahol ugyanúgy, mint előzőleg Párizsban, rengeteget tanultam, könyvtárakba jártam, mozgalmat csináltam, kevés időm maradt az élet és az emberek megismerésére. Visszatérnék arra a Himnusz-ügyre, diákkoromból. Alighogy bevonultam katonának, máris meglepetés ért. A századirodában közölték velem, hogy az illetékes csendőrség kísérőlevelet írt, amelynek folytán nem mehetek tiszti iskolába, mivel politikailag megbízhatatlan vagyok a hajdani Himnusz-ügy miatt. Közlegényként kezdtem a katonai szolgálatot, amit szívesen csináltam, hiszen a néppel voltam együtt, a cseh néppel, s nagyon jó volt a viszony közöttünk, mega magyarokkal is, nekik tolmácsoltam. Ez úgy körülbelül két hónapig tartott, vagy talán addig sem. Ekkor rájöttek, hogy én vagyok a legalkalmasabb ama kis kaszárnyavárosban - ahol három ezred állomásozott: egy gyalogezred, egy lovassági ezred, és egy tüzérségi - a helyőrségi könyvtár rendben tartására. így lettem közlegényként a Vysoké Mýto-i katonai művelődési otthon könyvtárának a mindenese. Hadd említsem meg, hogy a helyőrségi parancsnok tábornoki rangban az a Rudolf Viest90 volt, akit később Esterházy János segített hozzá ahhoz, hogy Magyarországon át utazzon Nyugatra, ahol ő lett a nyugati csehszlovák hadsereg parancsnoka. Ott, Vysoké Mýtoban a közvetlen fölöttesem volt mint helyőrségparancsnok, és gyakran járt hozzám beszélgetni, főleg amikor megtudta, hogy én tulajdonképpen bakamundérba bújtatott tanárember vagyok. Akkor történt a következő eset: a gyalogezredet, amelynek tagja voltam, a környék nagy szülöttéről, Alois Jirásek91 regényíróról nevezték el. De sem a tisztek között, sem a legénységi állományban nem találtak senkit, aki elmondta volna az ezred tisztikarának meg a legénységnek, hogy tulajdonképpen ki is az az Alois Jirásek, akiről elnevezték a 30-as számú gyalogezredet. És akkor találtak egy szegény bakát, aki a helyőrségi könyvtárat gondozza, úgyhogy én tartottam nekik előadást a nemzet nagy írójáról, mármint az ő nemzetük nagy írójáról, Alois Jirásekről, aki fő művét egyébként a magyarországi huszita harcokról írta. 90 Rudolf Viest (1890-1945): Hivatásos katona, tábornok. Ellenezte Szlovákia 1939-ben bekövetkezett önállósulását, ezért nyugatra emigrált. A Beneš vezette emigráns csehszlovák vezetés 1944- ben a hazaküldte, ahol a szlovák nemzeti felkelés egyik katonai vezetője lett. Annak leverését követően a németek kivégezték. 91 Alois Jirásek (1851-1930): Cseh író. Őt tartják a cseh realista dráma megteremtőjének. 1918 után a Nemzeti Demokrata Párt képviselője volt a prágai nemzetgyűlésben. I
