Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Vendégségben Masaryknál. Interjú Boross Zoltánnal
Már a Márciusi Front57 útján is meg volt kötve ez a barátság. Ugyanis a Márciusi Front roppant érdeklődött a Sarló mozgalom egykori Duna-konföderációs terve iránt, és az ő 12. pontjuk utolsó pontja éppen ez volt, úgy, ahogy mi képzeltük el. Féja Géza többször járt nálunk ez ügyben Pozsonyban és Rimaszombatban. A könyvét, a Viharsarokot mi árultuk Csehszlovákiában. A visszacsatolás utáni időszak olyan volt, hogy nem tudtuk, mi fog bekövetkezni. Az első évek csendje után hirtelen kirobbant a háború. Bevonultunk katonának. Ahogy jöttek a német vereségek, úgy fokozódott az ellenállás, úgy éreztük, hogy nagy baj lesz. A háború utolsó heteiben közel kerültem Pozsonyhoz, Vágsellyén és Galántán voltam katona. Állandóan Pozsonyban ültem, Peéry Rezsőnél laktam, vagy Szalatnai Rezsőnél. Ott főztük a jövőre vonatkozó terveket, és tudtuk, mert már hallottuk, hogy jogfosztásra készülnek velünk szemben. Sejtettük a tragédiát. De nem tudtunk csinálni semmit. Ezek szerint nem szakadt meg a pozsonyiakhoz fűződő kapcsolat. Tudna néhány szót mondani arról is, milyen volt az ő helyzetük az önálló Szlovákiában? Persze. Én ebben az időben, amikor 1944 végén és 1945 elején Pozsonyba kerültem, nem voltam részletesen informálva arról, hogy mi történik ott a magyar berkekben. Mikor én odaérkeztem, akkor hát rögtön Biohoz, Peéry Rezsőhöz mentem és nála laktam. A pozsonyiak a progresszió sarlósai voltak, akik velem együtt a demokráciának és a szocializmusnak tiszta világáról álmodtak. A szocializmus tiszta világáról - ismételten aláhúzva -, mindenféle erőszak és államosítás nélkül, viszont önkéntes vagy szövetkezeti társadalmasítás híveként. És akkor döbbenetes dolgot hallottam. Bió beszélt egy pozsonyi magyar újságról, amiben volt sarlósok is szerepet vállaltak. A lap, Bió közlése szerint, nyilas beállítottságú volt. Én ezt a lapot soha nem láttam, én csak annyit tudok, amit nekem ők ketten, Szalatnai és Peéry elmeséltek, hogy az újság egy kifejezetten német orientációjú nyilas lap, és ennek következtében a Bióék által szerkesztett betiltott demokratikus újság megszűnt. Az új lapot a magyar követség támogatta, amely már közben - személycsere folytán - szintén nyilas beállítottságú lett. Én akkor gondolkoztam, hogy hogyan lehetne itt valami rendet teremteni. Tudod, úgy van az, hogy az embernek ilyenkor el kell mennie az oroszlánbarlangba, hogy az oroszlánt megismerje. Felhívtam telefonon az egykori sarlósokat, akik közt nem egy eszes, intelligens gyerek volt, az egykori Sarló vezető egyéniségei. Mondtam, hogy meg akarlak titeket látogatni, mert én jelenleg magyar tartalékosként Pozsonyban vagyok és mivel szlovákul, németül beszélek, a pozsonyi magyar pályaudvari parancsnoksághoz osztottak be, a PUP- hoz. Meghívattam magam vacsorára, és felelősségre vontam őket a „lap” miatt. Érdekes volt. Ez 1945 februárjában lehetett. Bennük még akkor is, szinte mindvégig élt egy halvány reménység, hogy a németek ezt a háborút még megnyerhetik. A „Wunderwaffe”, a csodafegyver ámulata élt bennük. Ez a német propaganda sok embert megvadított. Akkor voltak a V-rakéta-kilövések. Én elmondtam nekik, bejártam az egész hadterületet, láttam, hogy mi van. Az Egyesült Nemzetek erőfölénye, területben, emberben legyőzhetetlen. A csodafegyver süket, hülye duma, népámítás. „Ennek ne üljetek fel, vége van, nincs menekvés, nincs menekvés." Ők akkor azt mondták, azért csinálták a lapot, hogy a magyarság érdekét megvédjék. Ezt látsz Márciusi Front: 1937 és 1939 között a magyar népi írók és baloldali egyetemisták, valamint antifasiszta értelmiségiek tömörülése.
