Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
SZABÓ KÁROLY 296 Elérkeztünk 1948 februárjához. Február közepén újabb telepítési tárgyalás volt Pozsonyban, amely tárgyaláson elhatároztuk azt, hogy március elsejével folytatjuk a lakosságcserét és beszámoltattuk a két statisztikai hivatal vezetőjét arról, hogy milyen eredményre jutottak. A közös eredmény az volt, hogy a Pöstyéni jegyzőkönyvnek a vagyoni kvótára vonatkozó határozatát, hogy „a magyarok által birtokolt földek összterjedelme helyenként a 2,37 kát. holdat ne haladja meg", a csehszlovák fél nem tartotta be, és az 1947-es népcsere azt bizonyította, hogy ez az érték 3,5 kát. hold fölött van. A csehszlovák fél jegyzőkönyvileg kötelezte magát, hogy ezt a vagyoni kvótadifferenciát ki fogja egyenlíteni úgy, hogy 1948-ban már csak szegényebb magyar családokat fog a transzportokba beosztani. De természetesen ezt a csehszlovák fél nem tartotta be. De nem is tudta betartani, mert az áttelepülő szlovákoknak szép portákat ígértek. Ezeket a portákat sokan már ki is szemelték maguknak. Ezekhez a portákhoz általában 20-25 hold tartozott. No de az 1948. március 1-jén újra kezdődő lakosságcsere során a vagyoni kvótán kívül egy még ennél is nagyobb probléma merült föl. Ez a paritás kérdése volt. 1948 tavaszán Magyarországon a gazdasági helyzet már annyira konszolidálódott, hogy nagyon sok szlovák család vonta vissza áttelepülési szándékát, úgyhogy a csereakcióban notifikált és ikresített családok közül a 32 magyar családdal szemben már csak 15- 16 család érkezett. Ez kellemetlen helyzetbe hozta a magyar szerveket. Tessék elképzelni: a vagyonukat fölleltározva és összepakolva készültek ezek a magyar családok arra, hogy áttelepüljenek, és végső sorban a magyar áttelepítési kormánybiztos rendeletére egymás után kellett, hogy lemondjuk ezeket a magyar transzportokat. Persze ha a 32 magyar családdal szemben 15 szlovák család jött meg, akkor mi nem tartottunk vissza a 32-ből, hanem a következő, a három-négy nap múlva sorra kerülő 32 magyar családot tartottuk vissza. Az áttelepítésre kijelölt magyar családok hogyan fogadták a döntést, hogy Magyarországra kell költözniük? Amikor 1946-ban a „fehér lapokat” kiosztották - amelyben arról értesültek, hogy bizonyos értelemben konzuli jövedelemben is részesülnek -, nem mindenki örült annak, hogy át kell települnie. Nagyon sok esetet tudok, hogy tiltakoztak is a Szlovák Áttelepítési Hivatalnál. Tudok olyan személyekről is, akik azt bizonyították, hogy ’38-tól ’44-ig őket mint szlovákokat üldözték - persze ez nem volt igaz, csak így akartak megmenekülni attól, hogy átkerüljenek Magyarországra. Ne felejtsük el, hogy 1946-ban Magyarországon még nagyon bizonytalan volt a gazdasági helyzet. Olyan súlyossá vált a paritás-hiány, hogy a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság fontolóra vette azt, hogy egyelőre fölfüggeszti a lakosságcserét, az eddigi eredményeket pedig kiértékeli, és a kvótába való beszámítás kérdését végképp rendezi. Mert végeredményben 38 000 menekült volt Magyarországon. Ebből legalábbis 30 000 olyan, aki 1938-ban is csehszlovák állampolgár volt. Ha ezeket a csehszlovákok a kvótába beszámítják, magyar részről a lakosságcsere befejeződhetett, és most már csak az volt hátra, hogy azokat a szlovákokat vigyék át, akik át akarnak még települni. A mi megítélésünk szerint a menekülteket is számítva körülbelül 25 000 fővel voltunk már a paritás felett. Közben azonban 1948. február 28-án a Csehszlovák Kommunista Párt teljes egészében átvette a hatalmat, a koalíciós kormány föloszlott, és tisztán kommunista kormány alakult. A legtöbb történész és a legtöbb publikáció arról számol be, hogy ez volt tulajdonképpen az a vízválasztó, amely után a lakosságcsere meg is
