Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
észrevette őt, öt lövést adott le revolverével Németh Jánosra, aki egy hétre rá a nagyszombati kórházban sebesülésébe belehalt. Utánanyomoztam, Plačko másfél évi börtönt kapott ezért a tettéért. Nem vitték túlzásba az ítéletet. Érdemes megemlíteni Gömöri János áttelepítését is. Ő az eperjesi evangélikus líceum utolsó magyar igazgatója volt 1918-ban. Természetesen a líceumot megszüntették, Gömöri Jánost nyugdíjazták. Később Kassán telepedett le és mint nyugdíjas kultúrpolitikus működött, a Kazinczy Társaságnak volt az elnöke. Köztiszteletben álló polgári liberális ember volt, nem volt sem jobboldali, sem baloldali. Kassán egy szép kétszintes villában lakott. A csehszlovák hatóságokkal olyan megállapodásunk volt, hogy a hetven év fölötti embereket már kizárjuk a telepítésből. Ennek ellenére Gömöri Jánost ratifikálták. A ratifikáció azt jelenti, hogy 32 szlovák családdal szemen 32 magyar családot jelölt ki a Szlovák Telepítési Hivatal áttelepítésre. Természetesen azonnal tiltakoztunk ez ellen és Berecz Kálmán - aki a pozsonyi Magyar Meghatalmazotti Hivatalt vezette - mint magyar meghatalmazott elutazott Prágába, hogy fölkeresse Clementist, akit személyesen ismert, Berecz Kálmán ugyanis sarlós, Clementis pedig davista volt, így 1938 előtt az eszmebarikád ugyanazon oldalán álltak. Clementis azonban nem fogadta, illetve olyan üzenetet küldött Berecz Kálmánnak, hogy Gömöri Jánosnak mint a magyar kultúra egyik terjesztőjének, exponált kultúrpolitikusnak távoznia kell Csehszlovákiából, és nem tűri tovább, hogy Kassán tartózkodjon. Berecz Kálmán szomorúan vette ezt tudomásul, visszajött Pozsonyba, és engem kért meg arra, hogy ne levélben értesítsük Gömöri János arról, hogy át kell települnie, hanem menjek el személyesen és a hírt személyesen közöljem. El is mentem Kassára, és Gömöri János bácsival beszélgetve tudomására adtam, hogy az intervenciónk eredménytelen volt, át kell települni. Érdekes, hogy ez a hetvenhét éves ember csak ennyit mondott: „Ez a Jóisten akarata, megyek!” Sóskúton kapott egy kis házat, amit felesége haláláig folyton tataroznia kellett. Ezt követően llku Pál, a volt sarlós, elhelyeztette őt egy pesthidegkúti nyugdíjasotthonban, ahol 97 éves koráig élt. 1947. december 20-án tehát befejeztük a lakosságcserét. Az utolsó telepítési tárgyalás alkalmával, ami december közepén volt, olyan határozatot hoztunk, hogy kiértékeljük az 1947-es esztendőt, főleg abból a szempontból, hogy mennyire tudtuk közösen betartani a Pöstyéni jegyzőkönyv határozatait. Különösen a vagyoni kvóta és a Magyar-Csehszlovák Vegyesbizottság véghatározatainak tekintetében. A két statisztikai hivatal vezetőit, magyar részről dr. Vermes Gedeont, szlovák részről dr. Igót bízták meg ezzel a feladattal. Itt említem meg, hogy majdnem minden hónapban a telepítési hivatalok közösen tárgyalásokat folytattak, ahol az aktuális problémákat beszélték meg, és főleg a következő hónap szállítási terveit tárgyalták és hagyták jóvá. Ezeken a tárgyalásokon a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság, a pozsonyi Meghatalmazotti Hivatal, szlovák részről a budapesti Presidlovací Komisia és a pozsonyi Szlovák Telepítési Hivatal képviselői vettek részt. Általában magyar részről az Áttelepítési Kormánybiztosság delegáltja, szlovák részről pedig a Presidlovací Komisia delegáltja elnökölt, de ez nem volt szabály. Milyen hangnemben folytak a tárgyalások? A tárgyalásokon udvarias volt a hangnem. Érdekes volt, hogy a magyar delegáció természetesen magyarul beszélt, a szlovák delegáció szlovákul beszélt, de általában tolmácsra nem volt szükség, mert egy-két tagon kívül mind a két nyelvet tudták. Ettől függetlenül a jegyzőkönyvek mind szlovák, mind magyar nyelven is elkészültek. 295 SZABÓ KÁROLY
