Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
Ezeket nem sújtották szankciókkal? Nem volt különösebb szervezett adminisztráció akkor még. De nézzük tovább a magyarellenes intézkedéseket! Október 25-én hozták a 108-as elnöki rendeletet, amely kiterjesztette a 104-es rendeletet, amely csak a mezőgazdasági vagyonra vonatkozott. A 108-as azonban már minden magyar vagyont elkobzott. November 12-én pedig meghozták azt a belügyi megbízotti hivatali rendeletet, a 297. számút, amely kimondta, hogy megbízhatósági igazolást - ami akkor az életnek alfája és ómegája volt - csak azok kaphatnak, akik a 33-as elnöki dekrétum értelmében nem veszítették el csehszlovák állampolgárságukat. Hát ezek után kényszerült a magyar kormány tárgyalásokra. A tárgyalások 1945. december 3-tól 6-ig folytak Prágában, illetve 1946. február 6-tól 10-ig, és ez a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény megkötésébe torkollott, amelyet Budapesten 1946. február 27-én írtak alá. Ezzel kapcsolatban sok mindent el kell mondanom - különösen abból a szempontból, hogy ezt a lakosságcsere-egyezményt hogyan tudtuk végrehajtani, illetve milyen hiányosságai voltak, amelyek aztán a végrehajtást nehezítették. Az egyezmény megszövegezése nélkülözte a szakértői jogászi munkát. A magyar parlamentben, amikor tárgyalták, volt olyan képviselő, aki azt mondotta, hogy dr. Sebestyén Pálra még egy ház adásvételi szerződését sem szabad bízni, nem pedig egy ilyen fontos szerződésnek a megszövegezését. Persze itt megint vissza kell utalni arra, hogy a Pozsonyi Végrehajtó Bizottság, vagyis Szalatnaiék állandóan keresték a kapcsolatot Gyöngyösivel, Sebestyénnel, Vajlok Sándorral,264 de a kapcsolatot az utóbbiak hibájából sohasem sikerült fölvenni. Az első ilyen szövegezési hiányosság az V. cikk volt, amely kimondta, hogy a Csehszlovák Köztársaság van felhatalmazva arra, hogy kijelölje azokat a lakosokat (magyarokat), akiket át akar telepíteni a Magyarországon áttelepítésre jelentkezett szlovákokkal szemben. Itt arra is gondolnia kellett volna a szövegezőknek, hogy akkoriban még a magyar családoknak jó része három generációból állt: nagyszülők, szülők és a gyerekek. A csehszlovákoknak meg volt annyi ravaszságuk, hogy áttelepítésre csak azokat jelölték ki, akiknek a nevén az ingatlan vagyon szerepelt. S miután az egyezmény VII. cikke alapján az ingatlan vagyon átment a csehszlovák állam tulajdonába, a többi családtag, lett légyen az a szülő, lett légyen fiatal házasok, egyszerűen fedél nélkül maradtak. Ezek kénytelenek voltak a Dunán át vagy más illegális módon követni a hozzátartozókat. Ezen később én úgy segítettem, hogy arra utasítottam a körzeti biztosaimat, hogy az ilyen helyzetű családoknál vegyenek föl jegyzőkönyvet, s ezeket csak együtt szabad áttelepíteni. Megállapodtam a Szlovák Telepítési Hivatal osztályvezetőjével, dr. Gašparikkal, hogy ezek az Egyezmény V. cikkében és általában az Egyezményben biztosított minden joggal települhetnek át. Ebbe ő belement, de abba már nem, hogy ezek az emberek a cserekvótába is számítsanak bele. Minden ilyen ügyben készített írás úgy szólt, hogy „mimo kvóty”, tehát „kvótán kívül”. Ez ellen nem tudtam mit tenni, így aztán soha nem tudtuk meg valójában, hogy hány ember települt át Magyarországra, mert nem biztos, hogy mindenki jelentkezett a körzeti biztosnál az illegálisan átmenekülök közül. Annyira súlyos volt ez a kérdés, hogy megkértem Bolya 264 Vájlok Sándor (1913-1991): Kritikus és művelődéstörténész. Részt vett a Prohászka Körök nevű keresztényszocialista ifjúsági mozgalomban, 1940 és 1948 között a budapesti miniszterelnöki hivatalban, később pedig a külügyminisztériumban dolgozott. 1946-ban a (cseh)szlovákiai magyarság szakértőjeként részt vállalt a párizsi békedelegáció munkájában is. 285 SZABÓ KÁROLY
