Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
SZABÓ KÁROLY 284 deportáltak Csehországba. De tulajdonképpen a 71-es elnöki dekrétumot hajtották végre, amely szerint munkaszolgálatra volt kötelezhető az, aki elveszítette csehszlovák állampolgárságát. Itt kell még megemlíteni a 104-es SZNT-rendeletet, amelyet augusztus 23-án hoztak, és amely kimondja, hogy a magyar nemzetiségűek mezőgazdasági ingatlanát el kell vagy el lehet kobozni. Persze ennek végrehajtása lassan ment. A végrehajtás ebben az esetben is úgy kezdődött, hogy északról vállalkozó szellemű emberek lejöttek a Csallóközbe, és az ottani falvakban borzasztó garázdálkodást rendeztek. Kinézték a szép paraszti portákat, elmentek a helyi megbízotthoz, aki pedig azt mondotta: „Itt van!" A magyar családot kihajtották az utcára, legtöbb helyen még az ágyneműt is ott kellett hagyniuk. Hogy hová tudtak menni? Faluhely volt, ahol mindenkinek sok a rokona, hát valahogy összezsúfolódtak. Ők nem kényszerültek arra, hogy elhagyják a falut? A 104-es rendelet értelmében nem kényszerültek arra. De tekintettel arra, hogy a potsdami konferencia utasította a két kormányt, hogy tárgyaljanak a kölcsönös lakosságcseréről, a csehszlovákok mindent elkövettek annak érdekében, hogy a magyarság életét megnehezítsék. Folytatták tehát a magyarüldözést annak érdekében, hogy a magyar kormányt rákényszerítsék, hogy az mielőbb megkezdje a tárgyalásokat a lakosságcsere és az egész szlovákiai magyarság ügyében, ezzel pedig minél kedvezőbb eredményeket érhessenek el. Vannak személyes emlékei is erről az időszakról? Vannak bizony! Sajnos nagyon sok! Érsekújváron magam is átéltem a 71-es elnöki dekrétum kegyetlenségét - bár én nem voltam deportálva. Körülbelül háromszáz - főleg értelmiségi - férfit összefogdostak. A közalkalmazottakat, a pedagógusokat elbocsátották, és az iskolák sem nyíltak meg annak ellenére, hogy ezt Laco Novomeský valószínűnek tartotta - tehát volt miből válogatni. Ezeket összeterelték az érsekújvári „internálótáborba’’, bár ez nem volt igazi tábor, mert a cél érdekében egy iskolaépületet vettek igénybe, aminek nagy udvara volt. Ide zsúfolták azt a közel háromszáz embert, akiket másnap reggel katonai fedezet mellett kivittek az érsekújvári állomásra, fölraktak a vonatra, és irány Csehország. Hogy hány férfit deportáltak összesen Csehországba, arra vonatkozólag egy dokumentum áll rendelkezésünkre. Andrej Ďuračka, a Szlovák Telepítési Hivatal elnökhelyettese a Časnak 1945. november 15-én a következő interjút adta: „12 000 magyart deportáltunk, szállítottunk el Cseh- és Morvaországba. Kormányunk programjában világosan kijelentette, hogy a felszabadított Csehszlovák Köztársaságból nemzeti államot kíván kialakítani, melyből ki kell zárni minden, részünkre nem kívánt elemeket, amelyek a múltban köztársaságunk pusztulását okozták. Ezeket a törekvéseket konkretizálják az elnöki dekrétumok, melyek végrehajtására tevékeny segítséget ígértek szövetségeseink, főleg a Szovjetunió.” Továbbá így folytatta: „Erre a lépésre csak azután szánta rá magát a Szlovák Telepítési Hivatal, miután az illetékes magyar tényezőkkel megállapodni igyekezett a csehszlovákiai magyaroknak hazájukba való elszállításában, mivel az itteni magyarok a köztársasági elnöki dekrétum értelmében elveszítették csehszlovák állampolgárságukat, így a mi hatáskörünkbe tartozik, hova telepítjük őket. Később a munkakötelezettségről szóló elnöki dekrétum is reájuk vonatkozik.” Nem én mondtam, Ďuračka mondta. Ez a folyamat szeptemberben kezdődött, és októberben fejeződött be. Az akcióból számottevő haszna a csehszlovákoknak nem származott, mert nagyon sokan visszaszöktek.
