Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
Meg kell említenem még a pozsonyi deportálással kapcsolatban egy személyes emléket is: birtokomban van édesapám deportálási végzése Ligetfalura. Az indok az - és minden végzésnek az indoka az volt, hogy magyarul: „Nem kétséges, hogy ön magyar nemzetiségű, tehát Pozsonyban államérdekből nem kívánatos.” Ez volt a formula. Lehet látni, hogy ez egy stencilezett papír. Rajta van az, hogy csak 1918 előtti házat lehet elfoglalni, és azt nem lehet elhagyni. Édesapámnak kivételesen szerencséje volt. Ő szabó lévén április hónapban természetesen nagyon sok szovjet katonának dolgozott. Szabóra mindig szükség van. S amikor a szovjet katonák májusban keresték édesapámat, és megtudták azt, hogy mit csináltak vele, rögtön utána mentek Ligetfalura és visszahozták. De csak őt. Kanyarodjunk vissza a magyarok üldözéséhez. Hogy zajlott ez a gyakorlatban? Egymás után jelentek meg a rendeletek, amelyek a magyarságot megfosztották jogaiktól. Fontos rendelet volt az 1945. május 19-én megjelent 5. számú elnöki dekrétum, azt követően az 50. SZNT-rendelet, amely minden magyar vagyonra nemzeti gondnokot rendelt ki. Érdekes megemlíteni: ami a törvényhozást és a végrehajtó hatalmat illeti, kettősség állt fenn ebben az időben a Csehszlovák Köztársaságban. Szlovák területen volt a Szlovák Nemzeti Tanács (Slovenská národná rada), amely a végrehajtó és a törvényhozó hatalmat gyakorolta - ilyen Cseh- és Morvaország területén nem volt, ott Beneš elnöki dekrétumokkal igazgatta az országrészt. Azért a felsorolt rendeletek vagy úgy szóltak, hogy elnöki dekrétumok vagy a szlovák nemzeti tanácsi rendeletek. Az elsők között volt az, amelyik a magyarok vagyonára nemzeti gondnokot rendelt ki. Észak-Szlovákiából a vállalkozó szellemű emberek lejöttek a déli területekre, megnézték a jobb üzleteket, a nagyobb műhelyeket, bementek a járási nemzeti tanácshoz, és kérték ezeknek az üzleteknek, üzemeknek, főleg vendéglőknek a kiutalását - amittöbbé-kevésbé meg is kaptak. Legtöbb nemzeti gondnok nagyon rosszul sáfárkodott a magyar vagyonnal, majd elherdálta. Elég kegyetlenek voltak - mert legtöbb esetben a régi tulajdonost eltávolították nemcsak az üzemből, de a lakásából is. Azok jártak jól, ahol a nemzeti gondnok egy aktív szlovák tisztviselő volt, aki megelégedett azzal, hogy a magyar vezeti továbbra is a dolgokat, és ő csak minden hónapban megjelenik azért a bizonyos járandóságért. Ezek a rendeletek a potsdami konferencia előtti rendeletek voltak. Ne felejtsük el, hogy a Kassai Kormányprogram még csak program volt. Azt még törvényben, rendeletekben nem fogalmazták meg. De akkor, amikor a potsdami konferencia zárójegyzékét aláírták, tudomásukra jutott a csehszlovákoknak, hogy a szövetséges hatalmak nem járultak hozzá a magyarság egyoldalú kitelepítéséhez, Beneš azon nyomban kiadja a 33. számú elnöki rendeletét, amely most már mint elnöki rendelet törvényes formában fosztja meg a magyarokat állampolgársági jogaiktól. S ezután egymás után jelennek meg azok a rendeletek, amelyek konkrét üldözési formákat fogalmaztak meg. Ilyen volt például a 99-es szlovák nemzeti tanácsi rendelet, amely augusztus 23-án kelt, mely minden magyar nemzetiségű közalkalmazottat minden végkielégítés nélkül azonnali hatállyal elbocsát. Ez a rendelet megfosztotta a nyugdijuktól is azokat az embereket, akik a 33-as elnöki dekrétum értelmében az állampolgárságukat elveszítették. Amikor majd a magyar családokat Csehországba fogják deportálni, tulajdonképpen ezt az elnöki rendeletet hajtják végre - annak ellenére, hogy a végzésben a 88-as elnöki rendelet szerepelt az általános munkakötelezettségről. Ezzel azt akarták dokumentálni, hogy nemcsak a magyarokra, hanem a szlovákokra is vonatkozik a 88. számú rendelet - annak ellenére, hogy szlovák családokat nem 283 SZABÓ KÁROLY
