Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)

Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal

népvándorlást, a vidékről a városokba való felvándorlást, és ezzel olyan szerencsét- 273 len helyzetbe hozta a magyarok egy részét, hogy mind a német állam, mind a szlovák állam kormánya nagytömegű magyarokat utasíthatott ki az államuk területéről.

Egy példát hadd mondjak erre. Ligetfalunak - Pozsony melletti község - 1918 előtt 3500 lakosa volt, főleg német. A csehszlovák magyarellenes földbirtokreform következtében a munka nélkül maradt magyar agrárproletariátus Csallóközből, Mátyusföldről és más helyekről szivárgott föl Pozsonyba. Az agrárreform a magyar földbirtokosok földjeit, hajói emlékszem, 300 vagy 500 katasztrális holdig elkobozta és kiosztotta úgymond a rászoruló földművesek között. Természetesen a kiosztott földeknek a 90%-át nem magyarok kapták, hanem 70%-át cseh és morva telepesek, körülbelül 20%-át szlovákok és talán a 10%-át magyarok, persze főleg azok, akik a Hodža-féle agrárpárt tagjai voltak. Ekkor keletkeztek Csallóközben az „ikerközségek”. Például Macháza 300 lakosú község mellett a Morva-Macháza. Természetesen szlovák iskolával. Ez annyit jelentett, hogy Macházán soha nem volt magyar iskola, mert kisközösség volt. A gyermekek Nagypakára jártak iskolába. De a telepesek érdekében rögtön lett szlovák iskola, melyben olyan kedvezmények voltak, hogy sok magyar szülő is szlovák iskolába adta gyermekét. Ilyen volt a helyzet a Duna-parti Süly községben is, ahonnan eredetileg Felbárra jártak iskolába.

Nos ennek következtében, 1938-ra Ligetfalu 20 000 lakosságú nagyközséggé szaporodott fel. A lakosság fele Csallóközből, Mátyusföldről felvándorolt magyar volt. Magyar polgári iskola is működött. Áldatlan helyzet alakult ki 1938 után. Az 1939-ben megkötött magyar-csehszlovák állampolgársági megegyezés szerint ex lege csak azok lettek szlovák, illetve Ligetfalun német állampolgárok, akik 1928 előtt telepedtek ott le. A magyarok nagy része azonban csak 1928 után érkezett. A németek és a szlovákok ezt kihasználva tömegesen utasították ki, dobták át a határon az 1928 után idejött magyarokat. Ennek következtében a magyar közjogban egyedülálló esetként a Ligetfaluról kiutasított magyarokat kollektíván visszahonosította a magyar külügyminiszter. De a szlovák állam létrejötte után a szlovákok sem maradtak el. Szalatnai Rezső említi egyik írásában, hogy 1939. december 24- én több száz magyar családot raktak teherautókra és vitték ki a határra. Persze ez az állampolgársági rendezés a visszacsatolt területeken is nagy zavart okozott, különösen kezdetben az anyaországi közigazgatási tisztviselőknél, akik a törvényt szóról szóra értelmezték és sokszor egy-két évi megszakítások miatt, pl. azt, aki két évig Nagyszombatban dolgozott, nem voltak hajlandók ex lege magyar állampolgároknak elismerni s tartózkodási engedély kérelmezésére kötelezték. Én radikálisan intéztem el ezeket az ügyeket 1940-ben. Pecsétet készítettem, s a tartózkodási engedélyek legtöbbjére ráütöttem, hogy „magyar állampolgár” és irattárba tettem.

De voltak olyanok is, akik ragaszkodtak a tartózkodási engedélyhez, nem kívánták a magyar állampolgárságot, mert nem akartak bevonulni katonának. Kovács Endre is így tartózkodott Érsekújváron, ahol ennek ellenére gimnáziumi tanár és a helyi lap, az Érsekújvár és Vidéke főszerkesztője volt. Ilyen liberális volt a magyar közigazgatás. De szlovák részről is voltak ilyen esetek, sőt velük szemben a legnagyobb tapintattal kellett eljárni. Ennek ellenére sokan - a magyar történészek közül is - azzal vádolják a magyar megyei és állami közigazgatást, hogy a visszacsatolt területeken elnyomta a szlovák nemzetiséget.

Milyen volt ebből a szempontból a helyzet pl. a visszacsatolt Érsekújváron, ahol ön is dolgozott?

SZABÓ KÁR