Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Losoncról indulva. Interjú Vígh Károllyal
nyék jöttek, most nem mondom el, hogy hát a levéltári forradalmi bizottságnak Wellmann Imre lett az elnöke, én a titkára. Tehát ’56-ban is részt vettem a dolgokban, de ez nem volt elég, ettől még nem lettem sáros. '56 után aztán Pest megyében, a Pest megyei tanács épületében, a vármegyeházán a Pest megyei pártbizottság helyettes vezetője tartotta a beszámolót, hogy mi történt ’56-ban, persze egy csomó hazugságot mondott el. Na, most utána azt mondta, hogy ez egy nyílt vita, tessék hozzászólni. Nagy csend. Hát aztán hülye módon én jelentkeztem, hogy én majd hozzászólok, és amit ő valótlant mondott, azt megpróbáltam kiigazítani. Na, ennek lett a következménye, hogy ő ezt jelentette az illetékes minisztériumban, és a levéltári központ vezetője fölhívott engem és mondta, hogy hát „Mit beszéltél te nemrég? Ilyen szerencsétlen kijelentéseket tettél.” Hát - mondom - igen, szerencsétlen kijelentések voltak. Azt mondja: „Most kénytelen vagyok téged leváltani a vezető tisztségedről, és a levéltárból is el fognak távolítani Téged.” Tényleg eltávolítottak, és így kerültem Érdre általános iskolai tanárnak. Na, hát szóval ez egy rövid ideig tartott, mert az én derék barátaim, a Balázs Béla, meg a Kicsi Sándor, a lexikon szerkesztője, közbenjártak, hogy a Parlamenti Könyvtárba kerülhessek, és ott mint tudományos munkatárs dolgozhattam’63-ig. '63-ban elmentem Balogh Sándorhoz, akit nem kell, azt hiszem, neked bemutatni, én akkor őt nem ismertem, a pártközpontba bementem és kérdeztem tőle, meddig kell nekem ezt a púpot hordoznom, hogy én ’56-ban ilyen voltam, meg olyan voltam. Azt mondta: „Semeddig, mert most jött létre a Legújabbkori Történeti Múzeum, és itt most felhívom a főigazgatót és megmondom neki, úgyis keresnek kvalifikált levéltáros történészt, és akkor odakerülsz.” És akkor azt ott egy telefonon elintézte, és így kerültem a Legújabbkori Történeti Múzeumba 1963-ban, és ott voltam ’67-ig. De akkor jött a Nemes Dezső, aki kint volt Mongóliában. És Mongóliából hazatérve felháborodottan nyilatkozott, hogy Mongóliában van Munkásmozgalmi Múzeum, és nálunk Magyarországon ilyen nincs, csak Legújabbkori Történeti Múzeum. Meg kell változtatni és ezt a nevet kell adni neki. Meg is változtatták, de aztán közölték azt velem, hogy mivel én Bajcsy-Zsilinszkyt már akkor kezdtem el kutatni, azokban az években Bajcsy-Zsilinszkyvel foglalkoztam, én nem foglalkozom a munkásmozgalom történettel, ezért nem maradhatok ott. Na, erre a Győrffy Sándorral, aki szintén sáros lett valamilyen oknál fogva, kettőnket onnan eltávolítottak és áthelyeztek az Egyetemi Könyvtárba Mátraihoz. Mátrai fogad bennünket, azt mondja: „Nem tudják ezt a minisztériumban, hogy ti legújabb korral foglalkoztok, én itt nem tudlak benneteket foglalkoztatni” - és nem fogadott el ő, és így aztán végül is a Nemzeti Múzeumba kerültem, ahol viszont egy legújabbkori részleg létesült és annak lettem a részlegvezetője. Hogy és miért kezdett el foglalkozni Bajcsy-Zsilinszky Endrével? 1964-ben, a pártközpont eldöntötte Károlyi Mihály rehabilitálását. Olyan mértékben eldöntötte, hogy aztán a későbbiek során még szobrot is emeltek neki. Na, a Kossuth Klubban sor került egy olyan rendezvényre, ahol Károlyi Mihályról egy előadást tartottak és hozzászólások hangzottak el, maga Károlyiné is nyilatkozott. És én is hozzászóltam mint notórius hozzászóló, néhányan szóltunk ehhez hozzá, nagyon helyeseltem, hogy Károlyi rehabilitálásra került. És mondtam azt, hogy hát nemcsak Károlyit kellene rehabilitálni, hanem a legújabb korban vannak jó néhányan, akiket rehabilitálni kell, sőt olyan is van, mint Bajcsy-Zsilinszky, akiről utca van elnevezve, nem is egy az országban, talán a legtöbb utcát róla nevezték el, 263 VÍGH KÁROLY
