Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Losoncról indulva. Interjú Vígh Károllyal
VÍGH KÁROLY 260 meg a valóságnak, betettem ide a zsebembe, és kérlek szépen, az őrmester csak azt nézegette, majd kérdezte, hogy mutassam. Mutattam ľgy, de még akkor ide volt téve a mellényzsebembe. Egy aranyláncon függött a galléromról, ahogy kell. És kérlek szépen, akkor elment az orosz. Én pedig mondtam a kollégáknak, na látjátok, csak megnézte az órát és kész. Hát egy óra múlva visszajött és hívatott. Kereslek, mondja. Az órámért jött vissza. Az órámért jött vissza, amit egyszerűen elkobzott tőlem. Letépte a mellemről. És kérlek szépen, amikor aztán egyszer a későbbiek során, a TIT részéről, (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) egy küldöttségen voltam Moszkvában, a ’70-es évek elején, a ’60-as évek végén, akkor ott az egyik programpont az volt, hogy az ottani óragyárba megyünk ki. És ketten voltunk, akik azt mondtuk, hogy egy feltétellel, ha visszakapjuk az óránkat. Persze nem lett belőle semmi. Elég az hozzá, hogy akkor viszont elvitték onnan Kosáry Domokost harmadmagával, és akkor Gödöllő mellett volt egy tábor. És ott volt. Válogatás nélkül, nem azért, mert ő igazgatóhelyettes volt, válogatás nélkül, akit találtak, vitték. '45 után a vezető felvidéki magyar értelmiségieket elüldözték Csehszlovákiából. Velük tudott-e kapcsolatot találni mikor átjöttek menekültként? Amikor átjöttek, igen, tartottam velük a kapcsolatokat, annál is inkább, mert a külügyminisztérium részéről én Pest megyei összekötő voltam a lakosságcsere alkalmával. Ez egy társadalmi munka volt, amit én vállaltam mint szlovák referens, ezért találtak meg engem a külügyminisztériumból, úgyhogy jelentéseket is kellett írnom. Hát tapasztaltam azt, hogy mennyi hazugság volt jellemző a szlovák küldöttség magatartására. Na, most ők előnyben voltak velem szemben és velünk szemben, akik mint beszélgetők voltak. Mi vonattal utazhattunk, autóbusszal mehettünk, lovas kocsival, mert Pest megyébe, ahová nem tudtam eljutni, és volt ott egy, a lakosságcsere érdekében meghirdetett, a szlovákok által meghirdetett gyűlés, volt rá eset két ízben is, hogy lovas kocsival mentem oda. Mert mindenhová nem jutottam el. Ők meg autóval járkáltak. Úgyhogy mi nem is jutottunk el mindenfelé. Na, most nem beszélve a hazugságáradatról. Képesek voltak az összekötő jelenlétében, és nemcsak az én jelenlétemben, más összekötő jelenlétében - a jelentések ezt tartalmazzák - azt mondani, hogy amennyiben a szlovákok nem mennek át, nem jelentkeznek áttelepítésre, akkor a magyarok sorsában fognak osztozni, akiket Szibériába fognak innen áttelepíteni. Innen átviszik őket Szibériába. És hát ez eléggé megfélemlítette az embereket, úgyhogy sokan olyanok is jelentkeztek, akiknek semmi közük nem volt a szlováksághoz, vagy pedig előfordult olyan eset is ugye, itt aztán politikai vonatkozások is voltak. Azt mondták, hogy akik a múltban németbarátok voltak, vagy politikailag kifogásolható elemek, azok, ha itt maradnak, meglátják, mi lesz a sorsuk. De ha átmennek, akkor ott nem lesz semmi bajuk. így példának okáért a neves karnagy, a Rajter Lajos így ment át, mint pozsonyi német származású, de ő magát szlováknak mondta, és úgy jelentkezett itt, hogy Ľudovít Rajter, ő szlovák. És így átment Pozsonyba és ott mint Ľudovít Rajter szerepelhetett továbbra is, és nagyon szépen futott évtizedeken keresztül. Neki itt az volt a bűne, hogy Szálasinak volt egyetlenegy alkalommal egy ilyen kulturális reprezentatív rendezvénye, ahol megjelent, és ott a Rajter vezényelt. Elvállalta a vezénylést egy hangversenyen. Az több mindenből állott, és hát szóval ő attól félt, hogy ez annyira kitudódik, hogy aztán a politikai igazolása során ebből kellemetlenségei származnak, és ment Pozsonyba. Most is él még talán, 90 év körüli. \
