Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Losoncról indulva. Interjú Vígh Károllyal
egyik szlovák katona: „ezek már idősek, hagyjuk őket". Ez annyira megijesztette anyámat, hogy akkor üzent nekem, hogy jöjjek érte, mert szeretne Budapestre jönni. Annál is inkább, mert akkor halt meg a feleségemnek az édesanyja egy baleset következtében, villamosbaleset következtében, s megszületett már az első gyerekünk ’44-ben, úgyhogy szükség volt egy nagymamára. Őt akkor áthoztam Losoncról, de sajnos nem tudtam a nyomda dolgait is áthozni, tehát azokat a nyomtatványokat, amiket az apám nyomdájában készítettek, azt ott egy kamrában a Keleti Ferenc még egy darabig őrizte számunkra, de hát őneki is el kellett jönnie, és annak a nagy része ott pusztult. Tehát amit a nyomdában megjelentetett, újságok, minden, az ott pusztult el. így került el onnan anyám Losoncról közénk, és aztán 87 éves korában halt meg, addig azért a két gyerekemnek jó nagymamája lett. Mikor nősült meg? Hát, '43 karácsonyán nősültem meg, Bartók-növendéket vettem el feleségül, Bartóknak az utolsó növendéke volt ő, Székely Mária zongoraművésznő, tíz évvel ezelőtt halt meg szegény. Hol ismerte őt meg? A református egyháznak az Iskola utcában, Budán rendszeresen voltak rendezvényei. Elmentem oda egy alkalommal, és ott zongorázott, aztán érdekes módon a felvidékieknek volt egy rendezvényük akkor a Kálvin téren, és ott együtt szerepeltünk. Ő zongorázott, én meg egy felvidéki vonatkozású kis történetet adtam elő, meg is van még a meghívója ennek a rendezvénynek. Hát így ismerkedtünk meg, de ez az időszak számomra megint csak nagyon hasznos volt. Az egyetem befejezése után hogy került a Teleki Intézetbe? Úgy kerültem oda, hogy amikor elvégeztem az egyetemet 1941-ben, említettem ugye, Szekfű volt annyiban az én professzorom, hogy a doktori értekezésem témáját is nála készítettem, és hát mondjuk, hozzá kötődtem a leginkább. És akkor kérdezi tőlem, mit fogok csinálni? Hát, mondtam, még nem tudom, de szeretnék szlovák vonatkozású történelemmel foglalkozni. Azt mondja, igen, mit szólna ahhoz, ha beszélnék a Dér professzorral? A Teleki Intézet nemrég jött létre, és talán nincs még szlovák referensük. Megkérdezem tőle. Hát mondom, az nagyon jó volna. Na hát, ő beszélt vele, és akkor közölte vele a Dér, hogy igen, nincs neki szlovák referense, és amennyiben ő ajánlja, hát a Szekfűtől azt természetesen elfogadja. így kerültem én az intézetbe, és így lettem én ott szlovák referens. Ott már egy nagyon színvonalas gárda létezett, Hadrovics volt a délszláv referens, Makkai, a Makkai László és az I. Tóth Zoltán a román referensünk, és még egy harmadik román referens is volt, azt szintén Tóthnak hívták, és volt egy ruszin referens is, de szegény, az a háború alatt meghalt, úgyhogy tulajdonképpen a nemzetiségek számára megvoltak a referenciák. Na, most ugyanakkor az intézetnek volt egy francia nyelvű folyóirata, a Revue d’Histoire Comparée, a címénél fogva is az látszik ugye, hogy valójában egy összehasonlító történeti módszert képviselt, ami ebben a régióban eléggé ritkaság volt, ezt tulajdonképpen bizonyos mértékig a franciáktól örököltük. Na, most ennek volt a főszerkesztője Benda Kálmán, a Kosáry a Dérnek a helyettese volt, még akkor a Dér volt az igazgató, és hát az intézetről annyit, hogy szakmailag is nagyon kiváló személyiségekből állt. Akiktől én nagyon sokat tanultam. Na, most közben volt egy egyéves katonai időszakom, amikor szerencsére, ezt szin-257 VÍGH KÁROLY
