Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Losoncról indulva. Interjú Vígh Károllyal
Losoncról. Úgyhogy ez elég simán zajlott le, ez a visszatérés, na aztán hát persze ott is voltak a későbbiek során jobboldali jellegű túlzások és szervezkedések, de, azt lehet mondani, hogy az anyaországhoz viszonyítva nem volt annyi nyilas és szélsőjobboldali mozgalom, mint, ideát. És éppen ezért ugye nagyon érvényes volt, amikor Mécs László, a katolikus költő, erélyesen föllépett azok ellen a konzervatív megnyilatkozások ellen, melyek a magyar parlamentben hangzottak el, és Beneš-huszároknak neveztek bennünket, azokat, akik a demokrácia mellett szálltunk síkra. Mert a konzervatív Magyarországnak sok volt az, ami Csehszlovákiában a polgári demokrácia terén létrejöhetett. Úgyhogy ezt érzékeltük mindenképpen. Hát, persze hamar Budapestre kerültem, úgyhogy a losonci helyzettel megszakadt az ilyen kapcsolat, mert az, hogy az ember húsvétkor, karácsonykor, nyári időszakban Losoncon van ugye, a szülővárosában, az nem ugyanaz, mintha állandóan ott lakna. Hogy élte át a felvidéki magyarság az új hazában a régi/új viszonyokat? Azt kell, hogy mondjam, hogy az a várakozás a visszacsatolás után, hogy most új hazába, az anyaországba kerültünk vissza, és hogy ez mennyi minden jóval fog járni és kecsegtetni, ez csak részben valósult meg. Az érzelmekben természetesen igen, örültünk annak, hogy kvázi az anyaország keblére ölel bennünket. Azonban rövidesen tapasztaltuk, különösképpen, amikor az anyaországból köztisztviselők, hivatalnokok árasztották el a Felvidéket, hogy ezeknek a szellemisége egyáltalán nem tekinthető demokratikusnak, és amit ők képviseltek, az akkori magyar kormányzatnak és az akkori magyar rendszernek egy ilyen ókonzervatív, sok esetben reakciósnak mondható szellemisége volt. Mért volt arra szükség, hogy elárasszák a Felvidéket hivatalnokokkal? Nem voltak helyi káderek? Lettek volna, csak nem tartották őket eléggé megbízhatónak. Nem véletlen, hogy akkor keletkezett ez a kifejezés, hogy Beneš-huszárok. Hát, Beneš-huszároknak nemcsak a felvidéki magyarság egy kis jelentéktelen rétegét nevezték, hanem úgy általánosságban, hogy ezek a Beneš-huszárok. És ez bántott bennünket, nemcsak az ifjúságot, amelynek ugye voltak demokratikus tradíciói a két világháború között, de a közembert is. Mire alapozták ezt a gúnynevet? Nem lehet elvitatni, hogy Csehszlovákia polgári demokratikus rendszer volt, hát ezt tudjuk nagyon jól. Na, most ez a szellemiség, amit képviselt a szlovákiai magyarság, az nem volt összehasonlítható a magyarországi szellemiséggel, amely egy ellenforradalmi, konzervatív szellemiség volt a Horthy-korszak alatt. Ezt sem lehet vitatni. Na, most itt nem az ellenzék játszotta a főszerepet. Tehát nem a szociáldemokrácia, nem a polgári demokratikus kisebb pártok vagy a Kisgazdapárt, úgyhogy emiatt azután konfliktus keletkezett a felvidéki magyarság és az anyaország, és a hozzánk érkező anyások között. Említette, hogy a magyar kormányzat is ezt a szellemiséget képviselte. Teleki Pál is? Telekire ez nem volt jellemző egyáltalában. De róla majd később. Még csak azt szeretném elmondani, hogy közvetlen a ’38-’39 utáni időszakkal függ össze az, hogy egy olyan felvidéki költő, mint Mécs László, akiről nem lehet azt mondani, hogy marxista, vagy baloldali, ő a szlovákiai magyarságot, mindig is a felvidéki 251 \/ÍGH KÁROLY
