Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Losoncról indulva. Interjú Vígh Károllyal
VÍGH KÁROLY 244 Volt önálló székháza is? Volt egy emeleti rész, az kifejezetten a miénk volt. Ott éltük a magunk szellemi, kulturális életét, és a rendezvényeink is itt voltak. Hadd említsek két ilyen esetet, amire emlékszem. Úgy volt, hogy József Attila jön Pozsonyba. Én is az egyik rendezője voltam ennek a rendezvénynek, és már nagy tömeg volt ott, s akkor csak halljuk, hogy nem jön József Attila, mert beteg. És valóban akkor kezdődött a betegsége, és utána, talán még egy fél év se telt, és következett ez a szerencsétlen eset, hogy a vonat elé vetette magát. A másik az derűsebb esemény volt, az erdélyi írók és költők, Tamási Áronnal az élen, látogatták meg Pozsonyt és a magyar akadémikusokat. Az ő számukra is rendeztünk egy nagyon jó hangulatú rendezvényt, ahol ott volt Esterházy János is. Különben ő többször meglátogatott bennünket. Azon kevés politikusok közé tartozott - mondhatni, talán nem is volt még egy olyan politikus, aki ezt megtette volna -, aki mindig jól érezte magát köztünk. Lehet, hogy az ő fiatalosságával is magyarázható, mert ő is olyan fiatal volt abban az időben. Emlékszem még Esterházy Lujza látogatására is. Amit mi nagyon jó néven vettük, hát gondolhatod, ugye, hogy mennyire örültünk az ilyen látogatásoknak. A demokratikus viszonyokra jellemző volt, hogy voltunk jó néhányan, akik úgy gondoltuk, hogy meg kellene akadályozni az ellentétek kiéleződését, az ellenzéki pártok és az úgynevezett aktivisták, illetve a kommunisták között. ’37-et írtunk már akkor, és aztán jött '38. Na hát, erre való tekintettel, hogy ezt érzékeltük, voltunk néhányan olyan idealisták, hogy gondoltuk, megalakítunk egy szervezetet és létesítünk egy folyóiratot, és megpróbáljuk pártokon felüli szervezetként kicsit összehozni a magyar politikai pártokat, tekintettel a közös veszély, a fenyegető nácizmus veszélyére, ami különösképpen az Anschluss után éreztette hatását. így aztán megalakítottuk az Eötvös Kört.233 Az Eötvös Körnek én is a vezetőségi tagja lettem. Az Eötvös Körnek a kassai származású Madarász Laci234 lett a vezetője, aki később szintén átkerült ide, Magyarországra, és a Bács-Kiskun megyei kulturális VB elnökhelyettes lett. Nagyon derék ember volt végig, és vezetőségi titkár lett a nemrég meghalt író, Rácz Olivér.235 Én lettem a jegyző, úgyhogy mi akkor nemcsak megszerveztük ezt az Eötvös Kört, hanem létrehoztuk a Forrás című lapot. És az első szám még az apám nyomdájában jelent meg, már akkor az apám nem élt, de még a nyomda létezett, még akkor nem adtuk el, és abból aztán még egy szám jelent meg, melyben megnyilatkoztak az akkori szlovákiai, csehszlovákiai magyar szellemi élet kiválóságai. Erről a lapról és erről a mi kezdeményezésünkről pozitívan nyilatkozott Győry Dezső és Dzurányi László is, aki Pozsonyban akkor a Magyar Újság napilapnak volt a főszerkesztője, de Szvatkó is pozitiven írt róla. Akkor még ők sem tudták, hogy mi fog bekövetkezni. Szóval ilyen szellemi élet is volt, és én azt szoktam mondani, 233 Eötvös Kör: 1937-ben alakult egyetemi hallgatók demokratikus egyesületeként. 1938-ban Forrás címmel folyóiratuk is megjelent. Vezetőjük Madarász László volt. Tagjai közé tartozott Csukás István, Komjáthy István, Rácz Olivér, Szőke Béla, Vígh Károly. 234 Madarász László (1916-1974): Szerkesztő. A Comenius Egyetemen magyar-szlovák szakos tanárként végzett. Az Eötvös Kör elnöke és alapítója volt, később Kecskeméten középiskolában tanított. 235 Rácz Olivér (1918-1997): Pedagógus, író, költő. Kassán tanított, de elbocsátását követően alkalmi munkákból próbálta fenntartani magát. 1969-1974 között oktatásügyi, 1974-1978 között kulturális miniszterhelyettes.
