Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)

Komáromból Kaliforniába. Interjú Hites Kristóffal

sze ebben az időszakban. A községben élt kb. 50-60 magyar, de a környéken 227 elszórva magyar farmerek, akiknek két templomuk volt, a Szent József és a Szent Imre. Viszont nem volt lelkészük, mert ez a sok kalandor pap, akik kimentek, a helyzettel nem tudtak megbékélni és továbbmentek napkeletnek, így lettem az ő káplánja és a falujával összeköttetésben lévő kis kórháznak a káplánja. Kijártam a két templomba, körülbelül 30-40 kilométerre; amikor kivezetett az első templomához, megálltam, nem szóltam egy szót sem, mert csak bozótot láttam, s közte többször leégett fák csonkjait. A bozótos növényzet és a bozótok között egy roskadozó falú templom volt és egyetlen ház sem volt körülötte. Azt mondta, ez az egyik missziód. Csak néztem. Hát hogy és hol a nép? Azt mondja, azt majd meglátod, ott a bozótban, messze, 5 km-re van egy kis magyar falu. Szóval így kezdtem ott a működésemet. Megismerkedtem a farmerekkel, ezek a magyarok, akik az első világháború után mentek ki, proletárok voltak. Itt kapták Kanadában a kormánytól majdnem ingyen az úgynevezett husztereket, 250-500 holdnyi területet, egy magyar proletárnak, egy munkásnak egyszerre 500 holdnyi terület, de 10 esztendőbe került, míg a bozótot kiirtotta és a tengerfenékből ott maradt köveket kitisztította. Ami a legcsodálatosabb volt számomra, hogy minden ilyen huszter kőfallal volt körülvéve. Mondom, miért veszitek kőfallal körül? Azt mondják, mert csak úgy szántottuk fel a földünket, hogy előbb le kellett hordani róla a tömérdek követ. Akkor már, amikor én odaértem, voltak jómódú farmerek. Ott fenn búza terem, mégpedig olyan búza, amit csak áprilisban lehet elvetni, mert különben megfagyna, és szeptemberben le kell aratni, mert különben hó esik rá. Októberben megjelenhet a hó, és tart egészen májusig, júniusig esik a hó. Kitermelték ezeket a kanadai búzafajtákat és a szorgalmas emberek gazdag emberek lettek. Akkor már abban az állapotban voltak, hogy a második vagy a harmadik házuk volt. Még nyáron úgy-ahogy lehetett lovas kocsival menni, de az orvosnak volt már úgynevezett - kabussza, így hívták ott azt a kocsit és a lovakat, amit szánkóval el lehetett látni és télen is tudtak menni keresztül-kasul. Az orvossal szövetkeztem és odaadta a szedett-vedett motorját, ami szánkán, hótalpon ment és azzal mentem ki misézni télen. Előttem a nagyvilág csak hó, hó és akkor, mire odaértem, volt ott 5-6 ember, akkor meggyújtottuk a vaskályhában a tüzet és fel melegítettük a vizet, mert az megfagyott. Felmelegítettük a kápolnát, ami nagyon nehéz volt, mert olyan nagy rések voltak a deszkafalon, ez már nem tartozik annyira ide, de két esztendőt így éltem át. Nagyon szép és romantikus volt, de én tanár voltam és ez nem elégített ki. Sírtak, amikor eljöttem, de két év múlva, 1951-ben eljöttem. Megkaptam az amerikai vízumot, és akkor azzal a szándékkal, hogy megyek délre, Brazíliába, ahol a másik menekült bencés csoport már elkezdte az iskolát Sao Paolóban. Valahol elveszett a brazil vízumom, és a nagynéném házában, Loren Ohióban vártam rá, közelgett a szeptember, a vízumom nem jött. Hogy megyek tanítani? Elmentem Clevelandba, a katolikus iskolába, a bencés gimnáziumba. A sors iróniája, hogy szlovák alapítású, háromnegyed részben szlovák bencések voltak ott és ebből 3-4 soviniszta, igazán soviniszta szlovák volt. És megvoltunk egymással. De ott volt két menekült, Osovsky, a szlovákok egyik legnagyobb embere, a váraljai szlovák iskolának az igazgatója és ott volt egy tardoskeddi-surányi tanár menekült is. Osovsky jól beszélt magyarul, a másik csak keveset, mert már Amerikában született. Az volt a legveszedelmesebb bencés, mert amikor látta, hogy én a magyar társadalommal vagyok kapcsolatban, rögtön elkezdett ellenem dolgozni. A magyarok persze egyszerre felfe-HITES KRISTÓF