Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Komáromból Kaliforniába. Interjú Hites Kristóffal
HITES KRISTÓF 226 amikor ők is elmentek, még abban is tudtam segíteni nekik, hogy bejuttattam őket a magyar egyetemekre, mert azzal a zaklatott, zűrzavaros oktatással nem tudtunk teljes munkát végezni, és gyengén végeztek. Voltak más tanárai is az illegális osztálynak? Hogyne, hogyne. A bencések. Volt matematikus, fizikus, én voltam a latinmagyar tanár, ezek voltak a legfontosabbak. Sokat sikerült bejuttatni úgy az egyetemre, hogy magam mentem és könyörögtem, elmagyaráztam a miniszteri tanácsosnak, a minisztériumban vagy az egyetemen, hogy ez a gyerek így szerezte meg az érettségit, úgyhogy felvették. Volt, aki aztán kiesett, s volt, aki végigcsinálta, mint az a tanítványom, aki most érkezett Amerikába s meglátogatott Kaliforniában. Azt követően is Komáromban maradt Kristóf atya? Igen, akkor áttértem a falusi népnek a lelki gondozására, mentem faluról falura, missziókat tartottam. Bencésként, még a rend is működött egy ideig és erre volt a legnagyobb szükség akkor. Volt olyan község Érsekújvár mellett, magyar község, ahol egy ember nem jött el a templomba. Mindenki ott volt a templomban a misszión, amikor háromnapos missziót tartottam, az volt a lelki erősségük. Az a jogtalanság korszaka volt, megfosztottak sokakat az állampolgárságtól, a törvény védelmétől, az emberi jogoktól, velük csinálhattak, amit akartak, hát ebben az állapotban nagy szükség volt a hitre. És a missziókat megengedték magyar nyelven tartani? Megengedték. De aztán jött az elnyomás, és akkor engem is eltiltottak a prédikálástól, akkor már nem maradt semmi sem hátra, akkor kezdtem gondolkodni azon, hogy miért is nem mentem én ki Nyugatra. Itt nincs számomra más, csak a börtön. Előbb-utóbb becsuktak volna, mert sok magyar papot, aki ezt a lelki támogatást folytatta, börtönbe csuktak. Lipótvárra szállították őket, Leopoldovba, és tudtam, hogy rám is ez vár. És milyen jogcímen csukták le őket? Államellenesség. Tudtam, hogy rám kerül a sor. A szlovák parlamentben volt egy pap, illetve a kormányban egy katolikus pap miniszter. Magyargyűlölő szlovák volt, akinek a szemét leginkább a bencések léte, létezése szúrta. Mindig lejött Komáromba és leselkedett utánunk. Később aztán vele is leszámoltak, s kikerült a kormányból. És az mondta egyszer, hogyha akarunk, kivételesen, mert már nem engedtek ki senkit sem külföldre, ad nekünk eltávozási útlevelet. És Riszdorfer rendtársammal megbeszéltük, hogy menjünk inkább ki valahová Európába vagy Amerikába. Kaptunk Párizsban lévő rendtársunktól levelet, hogy Kanadába, Brazíliába vagy Argentínába keresnek magyar telepesek papot, mert ott állandóan változtak a lelkészek. Barátunk révén Párizsból megkaptuk a vízumot Kanadába, is és így jöttünk ki. Ez volt 1946 tavaszán. Nem, nem 1949 tavaszán. Akkor Bécsben voltunk egy darabig, majd Svájcban, később Párizsban a barátomnál, ezt követően hajón mentünk ki Kanadába. így kerültem ki Kanadába. Mehettem volna az Egyesült Államokba is, de mivel Kanadából jött a kérés, azért szántuk el magunkat, hogy megyünk Kanadába, a középső államba. Ez a leglaposabb, búzatermelő vidék, és majdnem a leghidegebb országrészek közé tartozik az országban. Ott egy ír papnak lettem a leiké-
