Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Komáromból Kaliforniába. Interjú Hites Kristóffal
elképedek magamtól annyi esztendő után, hogy én hogyan mertem ilyen vállalko- 225 zásba belemenni, amikor sokszor 12-15 gyermeket bezsúfoltunk ezekbe a csempészkajakokba, s a megáradt Dunán keresztül vittem őket. Ráadásul el is kellett rejtőzködnünk a komáromi szigeten szürkületkor a bozótokban. A csempészek tudták a járőr óráit, hogy mikor melyik részt ellenőrzik, és akkor kell kibújni a bozótokból, ők adtak jelet viharlámpával, és akkor kellett menni a csónakjaikba, betelepedni és rájuk bízni magunkat. Nemegyszer a kajak vagy a csónak szélét fogtam és a kezem a Duna vizében volt, körülöttem remegtek a diáklányok és a fiúk. Tudhattuk, hogy ott várnak bennünket, de aztán az utolsó esztendőben, akkor már itt Magyarországon a kommunista fordulat megtörtént és minden csendőr mellett volt egy megbízott kommunista is, s már elfogtak bennünket. Akkor már nem engedtek könnyen. Engem elfogtak és bevittek a rendőrségre, viszont a gyerekeket elengedték. Ott, „Magyar-Komáromban”? Ott, „Magyar-Komáromban”. A pártparancsnok elé vittek, odavittek hozzá a csendőrök éjszaka, kijött pizsamában. Ahogy velem beszélt, hogy: „Hát, odaát szabadság van, megjött a szabadság, a kommunista párt adja a városvezetőséget, erre nincsen semmi szükség.” Ilyen hangon beszélt, és bevitetett a bíróságra. Másnap volt a tárgyalás mindjárt a városnál, de közben a diákjaimtól megtudták ezt még a pártvezetők is, meg a volt tanáraim, a civil tanáraim, akik áttelepültek, s mindjárt rohantak intézkedni. Ezért szabadon engedtek azonnal, sőt csendőrkísérettel kísértek bennünket a magyar oldali Duna-partra és átmentünk szabadon Csehszlovákiába. Ez volt az utolsó akciónk, ezzel aztán az érettségi végén jártunk, de egy hétig ott éltünk Komáromban, és tudták, hogy ezek a felvidéki magyarok a Hites-osztály, a titkos osztálynak a tagjai, és persze a tanárok is figyelembe vették, hogy milyen körülmények között tanultak, hogy miből érettségiztek, aztán ez volt a vége az iskolának. Volt ilyen illegális iskola más helyen is a Felvidéken? Nem tudok róla. Az egy olyan világ volt, hogy az egész felvidéki magyarság nyüzsgésben volt, vagonokba berakodás, kirakodás és lefizetése a szlovákoknak, hogy mit vihetünk, s mit nem. Nem nagyon tudtunk arra figyelni, hogy mi van máshol. Ez hihetetlen világ volt, én magam is benne voltam a csempészésben, kénytelenségből. Aztán a magyar falvakba megjöttek a betelepülő szlovákok, de az igazi szlovákok egymás után el is tűntek, mentek felfelé, mert itt idegen környezetbe kerültek, s ellenséges érzülettel néztek rájuk a magyarok. Aztán amikor a hatalmak döntöttek, hogy nincsen magyar kitelepítés, akkor a kommunistabarát, de még a szociáldemokrata kormány is kénytelen volt elfogadni azt, hogy most már a magyarokkal valamiképp, valamilyen rendezett viszonyt kell teremteni. És kezdték hazaengedni a deportáltakat. Körülbelül harmincezren, háromnegyed részük visszajött, de azoknak a helyébe már szlovákok költöztek. S ez egy újabb kálvária volt. Vagy sikerült visszaszerezni a házukat, vagy nem. S akkor a rokonság, szomszédság révén más házat kellett keresni és letelepedni. Kristóf atya élete hogyan alakult a továbbiakban? Amikor aztán megszűnt ez a romantikus világ, amikor még fiatal voltam, és ilyen kalandokat vállaltam, a barátságunk megmaradt. Mi ez idő alatt úgy összeforrtunk a diákokkal, s olyan volt az iskola, mintha a diákok az én gyerekeim lennének. És HITES KRIST
