Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Vendégségben Masaryknál. Interjú Boross Zoltánnal
BOROSS ZOLTÁN 18 hisz az elrendeltetésben, és ha így van elrendelve, hát leteszi az esküt. Édesapám lényegében az igazságszolgáltatásnak pártatlan szolgálatára tette le az esküt. Az államhoz való hűségét annyiban nyilvánította ki, hogy becsületes, befolyásolhatatlan bírónak ismerték, aki 32 éven át volt a Feledi járás bírája minden államváltozás alatt. A szlovákok is tisztelték őt, a telepesek is, akik a magyar környezetben kénytelenek voltak bizonyos mértékben megtanulni magyarul. A betelepült szlovákok hoztak magukkal kevés magyar szót, a telepes csehek pedig megtanultak nálunk magyarul. A bíróságon kezdetben visszamaradt magyar bírák és tisztviselők csak a legszükségesebb szakkifejezéseket tanulták meg szlovákul, így a tárgyalások is magyarul folytak. A jegyzőkönyveket magyarul vezették, és az ítéleteket is magyarul szövegezték. Az különösen az édesapám vezette feledi járásbíróságon volt tipikus. Mikor az államhatalom a harmincas évek elejére kinevelte az új szlovák értelmiséget, a régi magyar bírói és tisztviselői garnitúrát fokozatosan nyugdíjazták, leváltották, és a kisebbségi jog, azaz a magyarok nyelvhasználati joga a bíróságokon formálissá vált. Mégis 1938-ig a bírák - az új szlovák értelmiség is - tudtak magyarul, és így a tárgyalási nyelv magyar maradt. A magyar ügyfelek esetében a Legfelsőbb Bíróság ítéleteit is két nyelven hozták. A főszolgabíróságokat felváltó járási hivatalokban kezdettől fogva a szlovák nyelv vált hivatalos nyelvvé, jóllehet az első járási főnök ugyan szlovák volt, de otthon a családjában magyarul beszéltek és két fiuk kiváló magyar értelmiségi lett. Kialakulóban volt egy bizonyos nemzetiségi béke. Összetűzések ebben az időszakban nem voltak. Ellenben későbben, az 1930- as években, a munkanélküliség megjelenése idejében, a lakosság a hatalommal szembeni aktív ellenállása tettekben is megnyilvánult. Ennek egy nagyon jelentős eseménye az volt, amikor a feledi járási hivatal elé vonultak a korláti bazaltbánya, sőt a füleki gyár munkanélküli dolgozói is és kenyeret, munkát követeltek. Benyus járási főnök csendőröket hívott, és szétkergette a tüntetőket. Ennek súlyos következményei lettek. A járási főnök ott lakott bent a járási hivatal irodájában. Emlékszem erre nagyon jól. Egy szép napon éjjel arra ébredek, hogy borzalmas detonáció rázta meg a mi házunkat. Édesapám mondta, hogy kialudtak a villanyok is. Mi történhetett itt? Megyünk a járási hivatal felé, s ott tudjuk meg, hogy fölrobbantották a járási főnököt. Különös szerencséje volt a járási főnöknek, mert reflexszerűen a dunyhát magára húzta álmában, és így a cserépdarabok, a törmelékek arra zuhantak rá. Csak kisebb karcolásokat szenvedett. Az épület homlokzata azonban beomlott. Máig se tudjuk, kik voltak a tettesek. A nyomravezetőknek 100 000 koronát tűztek ki díjul. Csak egy cigány jelentkezett, mert jelentős volta júdáspénz, vállalta is, de aztán kisült, hogy nem ő volt a tettes. Én elvileg sejtem az „ekrazitos” merénylet szervezésének színhelyét, de a tettesekről nem tudok. Ezen a tájon akkor töretlen volt a magyar nemzeti szolidaritás. Ezek szerint ez már valamiféle baloldali szervezkedés jele volt? Az idő elszegényítette a magyar parasztság sorait, a termékeit csak olcsón tudta eladni. Hitelre felvett adósságait nem tudta törleszteni (földvásárlás, gazdasági gépek vásárlása). Jöttek az árverések. A Bat'a cipő ugyan olcsó volt, s nem volt mezítlábas gyerek. De a hitelnyomor nyomában ott járt a végrehajtó. Ezt a kort eddig senki nem dolgozta fel igazán. A magyarság védekezett, ahogy tudott. Egyrészt politikai válaszlépésekkel, másrészt a törvényesség kijátszásával. Politikailag a parasztság egy része a magyar ellenzéki pártokban, pl. a Magyar
