Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
SiNKÓ FERENC 186 lés persze nemcsak nekem, hanem minden értelmiséginek feladata lenne. Függetlenül attól, hogy Marx gazdasági törvényei mit mondanak, mert azok csak a saját helyükön jók, s engedelmet kérek, hadd ne palóc szókimondással mondjam el, mit ér a gazdasági törvény erkölcsi erő nélkül. S hiába vannak egy népnek modern fegyverei is, ha nincsenek emberek, akik hajlandók az életüket áldozni a hazáért. Hazaszerető polgárok nélkül a haza védtelen. S hiába van jólét is, ha nincs a nemzetben belső kohézió, erkölcsi erő. Anélkül az egészet megette a fene. 1945 után és különösen az ún. fordulat éve után a magyar katolikusságra elég borús napok, hetek, hónapok, évek következtek. Hogyan élte meg azt az időszakot és mi volt a véleménye róla? Elfogadtam, mert amint előbb mondtam, erre a keresztútra rá kellett lépni, és minden katolikusnak, főleg magyar katolikusnak le kellett volna vonnia az összes szükséges konzekvenciákat belőle, de sajnos nem vonták le. Én ismét csak el tudom ismételni azt, hogy Magyarországon a katolicizmus eddig nagy részben klerikális színezetű, azaz papok által képviselt volt. Csehszlovákiában is az volt, meg itt, Magyarországon is alapvető célkitűzésem, hogy a hagyományokat meg kell tartani, de az újításokat, a reformokat is el kell fogadni. A kommunistákkal nem viaskodni kell, de persze nem is kell kinyalni a feneküket: ki kell egészíteni a mi erkölcsünkkel, viselkedésünkkel azt, amit csinálnak. El kell fogadni például azt a tételüket, hogy mindenki velünk van, aki nincs ellenünk. Ez egy katolikus jelszó is lehetne. Nem tudom, Kádár János milyen vallású, vagy minek keresztelték, megkeresztelték-e egyáltalán, de ezt az élettapasztalatát a keresztényeknek is meg kell szívelni. Na, most: a magyar katolicizmusnak szerintem nagyon sok változnivalója van. Elsősorban a hatalomhoz való hozzáállását kell megváltoztatnia... Az újabban alakított katolikus szervezetek egyik vezető személyisége magyarázta nekem nemrég Pesttől a Balatonig utaztunkban, hogy nekünk, katolikusoknak jelenleg nem szabad semmit csinálnunk, mert most az a feladatunk, hogy trágya legyünk az Isten szántóföldjén. Hát, mondom én, nem tudom, Jézus nem beszélt trágyáról, magról beszélt. Hogy azt szét kell szórni, és abból esik az egyik a sziklára, másik a tövisek közé, a harmadik az útszélre, összetapossák és marad egy kis rész, amelyik jó földbe hull, és százszoros hasznot hoz. Népünk legújabb kori történetének nagy drámája 1956. Hogyan élte meg az akkori eseményeket? Hát, nyugodtan kimaradhattak volna az életemből! Mint a halottak látványa, akiket kint, a fronton a hóban láttam. S ugyanakkor úgy látom, s kimondom, ha megbotránkoztatom is azokat, akik majd e magnószalagot visszahallgatják, hogy ami történt, az logikusan következett mindabból, ami előtte volt. S hogy a jelentőségét még mindig nem értékelik kellőképpen, vagy ha értékelik, nem merik kimondani. Nem én mondom, hanem Hruscsov elvtárs mondta, hogy jaj, de nehéz napok voltak. Az oroszok megszállták Közép-Európát és elmentek Berlinig, s nem biztos, hogy mindez az ő szocializmusuknak jót tett. Sőt, egyáltalán nem tett jót, mert a megszállt népek egymás után föllázadtak a sztálinizmus ellen, először Berlinben, aztán Lengyelországban, aztán Budapesten, aztán Prágában. S minden nép úgy lázad és úgy forradalmár, amilyen a karaktere. A magyar az egyszerre szangvinikus és pragmatikus. Ha valakivel elszámolnivalója van, lobban egyet, mint a szalmaláng, rávág a másikra, hogy belekondul tőle a világ, és hát mivel mindig egyedül-
