Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
rekedik a szeme, hogy milyen keresztútról beszélek én itt, milyen hülyeségeket hordok össze. Én meg folytattam, hogy egyébként azon keresztúton nemcsak a magyar katolicizmus fog keresztet cipelni, hanem az egész magyar társadalom, az egész magyar nemzet is, s az út beláthatatlan hosszú lesz. Legyintett és arról kezdett beszélni, hogy Szent Imre azért maradt szűz, mert Szent Gellértet mint a velencei kalmárok ügynökét tulajdonképpen azért küldték Magyarországra, hogy az Árpádok dinasztiáját megszakítsák. És Szent Gellért is, meg Szent Imre is pederaszta volt, és Imre ezért nem nemzett gyermeket. Hát, erre meg én nem válaszoltam semmit, mert mit lehet ilyesmire válaszolni. Ekkora okos ember, a Literatúra c. folyóirat főszerkesztője (a lap ma is a legjobb magyar folyóiratok közé tartozik), s ilyen mesékben hisz! De mindezt csak azért mondtam el, hogy nekem régóta meggyőződésem volt, szinte gimnazista korom óta, hogy az apokalipszisnek olyan fejezete következik Európára, amelyben „a népek reszketve állnak majd és félelmekben apróra rágják nyelvöket”. Tudjuk, Pázmány Péter fordította így a Biblia megfelelő passzusát, s csak az ő robusztus barokk nyelve fejezi ki maradéktalanul az 1945 után következő megpróbáltatásainkat. Azóta se fordították le ezt a mondatot kifejezőbben. Hogy a népek félelmükben apróra fogják rágni a nyelvüket! Ezt a félelmet én teljes mélységében és valóságosan átéltem. Már fiatal koromban. Visszatérő rémálmom volt, hogy a falumat láttam teljesen elpusztítva, csonkán, romokban, elnéptelenedve, s mindez be is következett. Az álmom utolsó szavai pedig ezek voltak: Isten veletek, ég Jeruzsálem! Valaki ezt kiabálta az álmomban. És szeretném újból és újból hangsúlyozni, hogy mindez nem afféle kenetes vallási duma, hanem egy fiatal lélek vergődése, küzdelme hitével, Istenével. Éreztem, a magyarságnak meg kell tisztulnia. Mert olyan bűnei vannak, minden egyes osztályának, hogy ezeket a bűnöket csak a tudatos és önként vállalt szenvedéssel lehet levezekelni. Ilyen borzalmas bűn volt például a magzatelhajtások kollektív öngyilkossága, amely akkor már a katolikus falvakat is teljesen megfertőzte. Elképesztő állapotok uralkodtak már a palócság soraiban is. Édesapámék idejében még szinte kötelező norma volta családonkénti 5- 7 gyermek. Ennek a következménye volt aztán, hogy a magyarság a török idők utáni 50 év alatt 20%-ról 51%-ra ugrott a Kárpát-medence népei között. No, tehát a huszadik századi magyarság első nagy bűne a kollektív öngyilkosság, a magzatelhajtás divatja volt. S már nemcsak a nem katolikus rétegeknél. Olyan anyagias szemlélet uralkodott el az egész népünkben, amely a legnagyobb érték, az emberi élet fölébe helyezi az egyének önös és hitvány érdekeit. Az anyám rettentően haragudott rám, amikor támadtam a falunkban a gyermektelen fiatal menyecskéket. Már mint fiatal egyetemista gyakran nekik szögeztem a kérdést: Te, Bözse, mondtam, hol a gyerek? Volt, amelyik cinikusan azt mondta: megették a kacsák. Na, mondom, szerencsétlen, tudod te, mit csinálsz? Az egyik losonci nagygyűlésünkön könyörögtünk Pfeiffer kanonok úrnak, hogy tegyen valamit a parasztság kollektív öngyilkossága ellen, amelyik a Garam menti reformátusságból indult ki, aztán terjedt az Ipoly völgyén fel a katolikus palócságra. A tótok meg röhögve nézték a pusztulásunkat, várták, hogy mikor vághatják át azt a bizonyos gátat dél felé. Kértük, rábeszéltük szépen az öreget, hogy tegyen valamit ez ellen. S ő tett. A nagygyűlésen, ahol ott volt az egész vidék parasztsága, fiatal asszonyok, fiatal férfiak, felállt ünnepi szónokként, és olyan átkot mennydörgött bele a tömegbe, hogy azon a területen a következő évben magasra szökött a születések száma. Egyébként, a papok egyes helyeken nagyon jópofa módon küzdöttek a gyermek-175 SINKÓ FERENC
