Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)

A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel

vákia elleni katonai támadást. Most már persze Horthy, ugye, nem a vörösök. Az egyik öreg paraszt azt mondja nekem egyszer: Hallod-e te, Feri, meglátod, hogy ez az Apponyi nagyon meghagyigál bennünket itten kővel. Úgy képzelte, hogy ahogy Pereszlény meg Gyerk fiataljai szoktak egymással csatázni, úgy jönnek majd egy­szer Horthyék is át hozzánk, és elkergetik a cseheket. No, szóval egy bizonyos: a felvidéki magyar fiatalság öntudatosodása a magyar cserkészetnek köszönhető. Mielőtt folytatná, hadd kérdezzem meg az előző gondolattal kapcsolatban, hogy az a váltás, amely ezek szerint az ön nemzedéke idejében következett be (ti. hogy maguk már nem magyarországi, hanem csehszlovákiai egyetemekre mentetek tanulni), ez minek tudható be? A szegénységnek. Nekünk már nem volt anyagi módunk a magyarországi isko­lákhoz. Az előző nemzedék is szegény volt, de ők még nem hitték el, hogy az új álla­pot sokáig fenn fog maradni, de mi már láttuk, hogy ez bizony nem szűnik meg egyik napról a másikra... ..tehát hogy a trianoni határok léte nem ideiglenes állapot, hanem egy hosszabb időszak... ...mi már realisták voltunk. A régiek még képtelenek voltak másképp gondolkodni. Egy kérdést itt, úgy vélem, nem kerülhetünk meg. A közvélemény úgy tudja, hogy a katolikus egyház a felépítésénél fogva világegyház, szemben a református egyház­zal, amely pedig magyar. Az ön által elmondottakból viszont az sugárzik, hogy a két felekezet között a „magyarságukat” illetően nincsenek lényeges különbségek. Ezeket az „ellentéteket” én nagyon erőltetett dolgoknak tartom. De egyetért azzal, hogy ez élt a köztudatban? Élt..., persze... Mi vagy előbb: katolikus vagy magyar? Ezt a kérdést sokszor nekünk szegezték a református Narancsik Imréék.154 De ez Szlovákiában inkább úgy volt eleven kérdés, hogy mi vagy előbb: evangélikus-e vagy szlovák? Tudniillik a tótság jelentős hányada evangélikus volt. S ott valóban az evangélikusok voltak a nagy szlovákok, az irodalomban szinte mindenki evangélikus pap volt. Én, ami­kor szlovák irodalmat tanultam, betanultam egy-két mondatot és azt mindig el tudtam sütni, bármit kérdeztek tőlem a tanárok, minden szlovák íróra rá tudtam húzni a sémát. Minden 19. századi szlovák íróra a következők voltak jellemzőek: született 1821-ben, 22-ben vagy később, az apja evangélikus pap volt, tanulmá­nyait a pozsonyi evangélikus líceumban kezdte, Jénában vagy Halléban folytatta, visszatérve hazájába házitanító lett a Pálffyaknál, vagy valamilyen más magyar főnemesi családban, és utána műveivel beírta a nevét a szlovák irodalom történe­tébe. Ezt minden szlovák íróról el lehetett mondani. Az én családomban a vallás és nemzet kettőssége nem volt probléma, a katolicizmus számunkra egyenlő volt a magyarsággal és a magyarság egyenlő volt a katolicizmussal, Szent Istvánnal, 154 Narancsik Imre (1904-1948): Lapszerkesztő, református lelkész, történész. A csallóközaranyosi származású lelkész szolgálatának végzése mellett 1928-1934 között a (cseh)szlovákiai magyar Baráti Szó és a Református Élet című lapokat szerkesztette. Szociográfiai és egyházkutatásokat végzett. Eredményeit szaklapokban publikálta. 163 SINKÓ FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents