Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Az első kisebbségszociológiai felmérések. Interjú Varga Imrével
neki, legalább meglátjuk a paradicsomot, hogy ott milyen jó soruk van az embereknek. Oly sokáig mondogatta ezt nekem, hogy végül majdnem elhittem azt, hogy mennyivel jobb ott, mint itt, Európában. De én nem nagyon lelkesedtem ezért és azt mondtam, tudod mit, én inkább nem akarom megismerni, mi van ott, annyi, amit itt látok, ez untig elég. Hisz a szervezetlenség, meg a borzasztó állapotok, amibe ilyen primitív észjárással intézkedtek velünk, szörnyű volt, ezért én nem kívánkoztam ki, hát ezt a szerencsétlent, azt ki is vitték, s ott el is pusztult aztán. A 16 lévaiból végül is hárman kerültünk haza 46-ban. Ott is volt olyan a lágerben, hogy bárisnyák válogatták az izmainkat, hogy munkára alkalmasak vagyunk-e vagy sem. Hát én 43 kg voltam, kint ez egyik temesvári gyárban méretkeztem meg, mint egy rúd, olyan vékony voltam. Életemben egyszer dagadt meg a bokám a szívemtől, és épp akkor, mikor a bárisnyák válogattak, akkor megdagadt. Ott álltam sorban, és közben dagadt a lábam. Se azelőtt, se azután nem dagadt meg soha a lábam, persze mondták, hogy álljak oda, s rámutattak az egyik sorra. Nem tudtam, hogy melyik sor mire vár, egyet mutattak, az egyik sort, oda beálltam. Szerencsém volt, mert azt a sort indították el haza. Több évig volt katonai szolgálatban a fogsággal együtt. Hogy jutott végül haza? 1946-ban engedtek haza bennünket, mint teljesen lesoványodott, munkára hasznavehetetlen tagokat. Amikor Szegedre érkeztünk, akkor a szegediek könyörögtek, hogy azonnal lógjunk el, mert újra visszavisznek minket, mert annyi embert visszavittek. Tudniillik az történt, hogy a cseh kokárdával rendelkező embereket is hozták velünk együtt Szegedig, de ezeket Szegeden berakták egy másik vagonba, hogy hazaviszik őket, de közben mind visszakerültek valahova Szibériába, a jóisten tudja, miért és hogyan? Minket pedig elengedtek és itt a Nyugati pályaudvaron szálltunk ki a marhavagonból. Volt-e kommunista agitáció a táborokban? Volt. Minket is agitáltak, de nem nagyon iparkodtunk erre hallgatni. Viszont ami megdöbbentett, az az volt, hogy a ruszin területről származó embereket kényszerítették arra, hogy írják alá, hogy ők a Szovjetunióhoz akarnak tartozni. Formálisan még meg is vertek ottani embereket azért, hogy írják alá. Ez még mindjárt az első évben volt. Később ezeket az aláírásokat népakaratként tüntették fel Kárpátalja elcsatolásakor. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy a ruszin policajtokat, a táborfenntartó alakulat tagjait, akiket kegyetlenül ütöttek, azokat sorbaállították a cókmókjukkal együtt. Az óráikat, az összeszedett holmikkal együtt kirakatták egy zsákba maguk elé, majd hátraarcot vezényeltek nekik, beszállni az autóba, és ottmaradt a zsák. Vitték őket máshova, ezek a ruszinok nem sok rabolt aranyat vittek magukkal, az biztos. Hazatérve milyen állapotokat talált itthon? Kétségbeejtő félelmet. Először itt, Pesten, a sógoromtól arról értesültem, hogy én ne menjek haza Lévára, mert otthon azonnal elvisznek a csehek, internálnak valahová, valami másik internálótáborba. Vagy csak úgy kidobnak onnan. Ezért jelentkeztem a Teleki Intézetnél, akkor már Révai volt a Teleki Intézet jogtudományi részlegének az intézője, nagyon megörült nekem, gavallér volt, mert mondta, hogy ezt az íróasztalt a részedre tartottuk fenn, ez lesz a helyed, ha kihúzod a fiókját, ott találod a távolléted alatt esedékes fizetésedet is, és tényleg ott volt a pénz, amíg 147 VARGA IMRE
