Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)

Az első kisebbségszociológiai felmérések. Interjú Varga Imrével

én hadifogoly voltam, addig a fizetésemet félretetették.146 A fizetésem fabatkát ért, mert volt az infláció, de haza nem mertem menni. Révai azt mondta, hogy ha kell valami indok, hogy miért kell átmennem Szlovákiába, akkor szóljak, mert a külügygyel el tudja intézni, hogy én kapjak speciális útlevelet, hogy elmehessek. Próbálkoztam, de valaki azt javasolta, hogy próbáljak feketén átmenni. Ipolyságnál át is mentem, gyalog bementem Lévára, és ott elsőként azt a szomorú funkciót teljesítettem, hogy a táborban elhunyt lévai emberek hozzátartozóit értesítettem, hogy ott temettük el az illetőket a temesvári táborban. A feleségem akkor már össze volt csomagolva, a cókmókunk összerakva, összehordva és láttam, hogy randalírozás folyik ott. A cseh, illetve szlovák alakulatok járnak és visznek ezt-azt, egyszerűen elveszik, nem kérdezik, egyszerűen azt mondják, ez kell nekünk és kész. Kimentem haza a szüléimhez, közölték velem, hogy az édesanyám közben meghalt, nem tudtam átmenni a temetésre, de úgy halt meg, hogy szlovák, valami állítólagos partizánok, vagy nem tudom micsoda, odajöttek a gazdaságba és arra próbálták kényszeríteni az édesanyámat, hogy írja alá, a szlovák hadseregnek ajándékozza a disznóinkat, éppen híztak a disznók, anyám nem volt hajlandó aláírni, és puskatussal összeverték. Össze is esett ott a folyosón, s aztán már nem is gyógyult meg, úgyhogy meg is halt. Abban reménykedtem, s Révai még egy kicsit meg is biztatott, hogy talán sikerül Csallóközt visszakaparintani és megcsinálni azt, hogy vagy népszavazás, vagy ez, vagy az legyen, szóval azt reméltem, hogy Léváról a feleségemet a holminkkal együtt el tudom költöztetni Dunaszerdahelyre, akkor Csallóközzel együtt, ha az visszakerül, én is visszakerülhetek.

1946-ban még éltek az ilyen remények?

Igen, a kilátástalanság miatt. így hát neki is fogtam ennek az akciónak, és el is intéztem, hogy felraktuk a bútorainkat, miegymást teherautóra és elvittük Dunaszerdahelyre, úgyhogy aztán a feleségem is dunaszerdahelyi lakos lett. Igen ám, de akkor már kezdték összeírogatni az embereket, hogy kiket fognak kitelepíteni, akkor kezdték az embereket ijesztgetni a deportálással is, és akkor a feleségemmel megbeszéltük, hogy próbáljuk Pozsonyban elintézni azt, hogy adjanak vagont, ha úgyis kitelepítenek bennünket, adjanak vagont és minket telepítsenek máris ki, és hozhassuk át a holminkat. A feleségem elment Pozsonyba az ottani hatóságokhoz, nem tudom már milyen hatóságokhoz, mivel a feleségem szlovák középiskolát járt, tehát jól beszélt szlovákul, de azzal fogadták, hogy most, amikor Magyarországról szlovákul nem tudó szlovák emberek jelentkeznek és költöznek ide, maga meg ilyen jól beszél szlovákul és el akar menni? Akadályosodtak és nem nagyon álltak kötélnek, mígnem aztán valami vesztegetés után mégis hozzájárultak, hogy előbb, soron kívül lebonyolítható a kitelepülésünk és hogy kapunk vagont.

Kaptunk is vagont, akkor újra át kellett mennem és összecsomagoltam, de a feleségemet már ezelőtt azzal fenyegették, hogy őt internálják, merthogy hazaáruló akar lenni, mivel tud szlovákul és el akar menni. Hát végül a zajló Dunán, tényleg élet és halál között mentünk át a feleségemmel, mert majdnem összetört a jég

146 Teleki Pál Intézet. A magyarság és a velük élő többi nemzet életét, történetét, művelődési, társadalmi, gazdasági állapotát 1941 és 1948 között vizsgáló intézet. Teleki Pál elgondolása szerint az egyik fontos feladatát 2. világháborút lezáró békeszerződések tárgyalásairól szóló dokumentumok összegyűjtése szolgálta.