Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Az első kisebbségszociológiai felmérések. Interjú Varga Imrével
VARGA IMRE 144 a sötétben, és ijesztgettük egymást, hogy milyen sors vár ránk. Valami két nap múlva kiabáltak, hogy jöjjek fel. Lejött egy ruszki, megfogott, felvitt. Gondoltam, ebből baj lesz. Felvitt a szobába, ott csupa tiszt volt, és egy magyarul tudó, nyilván valami kárpátaljai ember lehetett, mert magyarul tudott, az azt mondta, hogy szedjem ki a zsebemből, amim van. Elővettem a pénztárcámat, abban volt 800 pengő, a zsebemben mint SZMKE-titkár a Révai elintézte nekem a szabadjegyet a vonatra, de azt a szabadjegyet is elvette, s mindenképpen rám fogta, hogy országgyűlési képviselő vagyok biztos, azért van szabadjegyem, mert csak azoknak járt a szabadjegy, ne is tagadjam. Mindegy, a pénzemet is elvette, majd vissza a pinceajtóhoz, lelökött és kezdődött a következő nap. Következő nap kiabáltak, lejött egy ruszki, felállított bennünket egy sorba, hát gondoltam, csuda vigye el, ezek kiraboltak engem, de, gondoltam, hátha ezek között is van rendes ember. Odamentem egy magasabb rangú emberhez, és részben a szláv, tót, cseh tudásommal kézzel-lábbal hadakozva elmondtam neki, hogy milyen csalódott vagyok, mert én nem dőltem be annak a német propagandának, amelyik barbár népként mutatta be a szovjeteket, erre tessék, most kirabolnak, nem tudom, hogy miért? Az a pénz az enyém, azt én kaptam, a szolgálataimért. Azt mondja, meg tudod mutatni, hogy ki vette el? Hát, mondom ott valamelyik, na azt mondja, mutasd meg. Ráismertem, hogy ki volt az, mondom ez, odament hozzája, megfogta a gallérját, adott két olyan pofont, hogy csodálkoztam, a magyar hadseregben előfordult, hogy megpofoztak, de ez, hogy tiszti rangot viselő ember egy másik sarzsit viselő embert megpofozzon, ez nem fordult elő. Mondta neki, hogy azonnal rakja ki a pénzt. Az fogta a pénztárcáját, elővette, kirakta mind a 800 forintot, aki pofon ütötte, az összerakta a bankókat, majd betette a saját pénztárcájába és zsebre vágta, engem meg lelökött vissza a pincébe. Rém sokáig voltam ott, s aztán sorba raktak bennünket és elindítottak. Hova megyünk? Értette a ruszki őr, aki kísért bennünket, de nem válaszolt. Egy réten keresztül vittek Baja felé, a Dunával párhuzamosan dél felé, de mindig szaporodtunk. Az úton, ha bárki meglátott civil férfit, rögtön megfogták, beállították a sorba, sőt még olyan is előfordult, hogy szembe jött ilyen parádés szerszámokba öltöztetett hintón fehér kesztyűben ülve a bakon egy úriember. Na, ahogy találkoztunk vele, közrefogták, megállították, lehúzták lábáról a bilgericsizmát, s a kocsissal együtt bevágták a sorba. A kocsisnak strucctollas parádés kocsis kalapja volt, még Temesváron láttam ebben a kalapban az illetőt, de ezt a nagyságos urat már nem láttam. Nem tudom, kibírta-e addig az utat? Lüké, ilyen naiv ember lehetett, nem tudta, hogy nem kocsizunk ott, ahol a szovjet hadsereg vonul szembe vele, hát hogy nem gondolt arra, hogy ebből valami baja lesz? így Jutottam el Temesvárra, de Baján már elfogott a vérhas, ott már nagyon rosszul lettem, még az eszméletem is elvesztettem, ott az volt, hogy elvitte a pontonhidat a Duna jege. A túlsó oldalon, tehát a bal oldali oldalon az érkező teherautókról átrakták sleppekre a lőszert, áthúztak bennünket a jobb oldalra és ott kiraktuk újra a teherautókra, és vitték a frontra a lőszereket. Hát, Isten bocsássa meg bűnünket, de nagyon sok lőszert beengedtünk ott mi a Dunába, és nem a teherautóra, hanem a Duna fenekére került, valószínű még most is ott van. Baján aztán egy hétig voltunk, de ott már nagyon rosszul voltam, eszméletem is elvesztettem, de Bajáról átvittek a Dunán, és akkor már nem emlékszem rá, hogy milyen vasútállomáson vagy hol raktak be bennünket tehervagonokba, már mi kilencvenünket és kezdtek szállítani bennünket. Pechem volt, mert egy olasz gyümölcsszállító szellőzővagonba kerültem, amelyiknek haladásirányban szélfúvó fülei voltak és ott csapta be a hideget, elmozdulni
