Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Az első kisebbségszociológiai felmérések. Interjú Varga Imrével
magamban, na, Varga, ez nem lesz jó, s erre pont megállt az autó, én leugrottam, 143 beugrottam az árokba, abban a pillanatban a dombról, a dombtetőről aknával eltalálták ezt az autót, s az mint a gyufaskatulya, úgy szétment. Röpült szerteszét az egész autó emberestől, mindenestől. Először menekültem meg a biztos haláltól, mert ha engem ott eltalál az akna, az autón, akkor most nem ülnék itt. Én ott lefeküdtem az árokba és láttam, hogy a német tankok mennek Bécs felé, elrukkolnak és lőnek, vele szemben pedig jönnek az orosz tankok. Egymás után, egyik a másik után. Fent a dombon pedig megjelentek az aknavetők, pufajkás katonaság és lőtték ezeket. Ilyen tömegével, és ilyen ömlesztett mennyiségben ilyet én még nem tapasztaltam, közben német repülők bombázták az utat, és tapasztaltam, pl. hogy a légi bomba esett az ömlő szovjet sorra, ott egy csomót megsebesített, meg is ölt, szét is szaggatott, utána jöttek a tankok, a szerencsétlen sebesült szovjet katona, a tank nyugodtan ráment és szétgyúrta. Nem mentette azokat senki, a háború minden borzalmát végigéltem. Azt borzasztó volt nézni, azt a tömegmészárlást, ami folyt. Egy orvossal bejutottam Pestre, mert mentek az autók Pest felé, egyre fel is kéredzkedtem, s jött velünk egy magyar százados is, akinek a zuglói végállomáson, egy apácazárdában volt valami apáca rokona. Mentünk az apácazárdába, ott olyan fiatal 18-20 éves szovjet alakulat tanyázott és az asztalra kitettek egy nagy kocka, nem tudom, zsírt vagy vajat, vagy mi volt, és azokat ették. Meg hordták a szemben lévő vendéglőből a borosüveget, leütve a nyakát, itták a bort, részegek voltak már, és ahogy a vezetőjük minket meglátott, megkérdezte a katonáitól, hogy ki nem végzett még ki magyar katonát? Jelentkezett egypár, hogy ők, azok ott kezdték mondani, hogy az ő családjukat a magyar hadsereg a Szovjetunióban kiirtotta, s majd ő visszafizet ezért, fogta a géppisztolyt, a sarokba voltak dobálva a géppisztolyok, egyet a vállára vett és mondta nekünk, hogy gyerünk. Utánaszólt ez a vezetőjük, hogy ott a fenyőfa alatt már van egypár agyonlőtt magyar katona, oda vigyen bennünket. Gondolhatod, hogy megvoltam ijedve, ott, a kolostorban, amikor indítottak a fenyőfa felé minket is. S akkor én ott a ruszkinak kezdtem tótul beszélni mindent, ami csak eszembe jutott. Hát erre, kezdte veregetni a vállamat, hogy szláv testvér, így meg úgy és veregette a vállamat. Ezen a címen aztán elmaradtam a százados úrtól, akit elvitt ez a géppisztolyos a fenyőfa alá, és mikor már jó messze voltak, akkor én otthagytam ezt a ruszkit és kimentem az utcára, ahol találtam egy másik ruszkit, aki vödörben bort vitt, a hóna alatt pedig szorított egy nagy hasáb szalonnát. Odamentem hozzá és mondtam, hogy majd segítek. Elvettem a vödröt, jött utánam, hogy nehogy meglógjak a vödör borral és úgy menten onnan el, mintha engem már a ruszki katona kísért volna. Elvitt Budakeszire, és mondtam, hogy na, most már én itthon vagyok, odaadtam a vödröt és mentem tovább. Budakeszin bementem, máig se tudom, hogy hívják, valami postáscsalád volt, azoktól kértem menedéket, azok fogadtak be engem, éppen jól jött, mert éjjel hihetetlen randalírozást csináltak ott a nőkkel a ruszki katonák, ahol viszont férfit találtak, ottan nem bántották a nőket, ott aludtam, idegen nővel egy ágyban, életemben először, nős létemre. Másnap kiálltam az országúira és bámultam a hömpölygő szovjet tömeget. Egyszer csak odajött egy géppisztolyos ruszki, s azt mondja, hogy gyerünk. Majd megfogott és húzott a kabátomnál fogva. Bevitt egy másik udvarba, azóta meglátogattam már azt a házat, hentesüzlet van ott Budakeszin, felnyitott egy pinceajtót, vízszintesen nyíló pinceajtó volt, belém rúgott és lelökött a pinceajtón le a pincébe. Lehuppantam, ezzel kezdődött hadifogságom. Ott már volt egypár ember, ott a sötétben közibük estem, és hát ott a Jóisten tudja, mi mindenféle ember ült VARGA IMRE
