Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Az első kisebbségszociológiai felmérések. Interjú Varga Imrével
VARGA IMRE 132 Nagyon nehezen nyelte le a környezetem, ismerőseim, nagyon nehezen nyelték le a változást. Egyszerűen nem vettek róla tudomást. Még arra is emlékezem, hogy ez mennyire beléoltódott még a gyerekekbe is. Pl. amikor 1918-ban vagy 19-ben Dunaszerdahelyen feloszlott az óriási orosz hadifogolytábor. Sok ezer hadifogoly volt ott, nemcsak orosz, hanem sok szerb is. A temető az megvan még, és az ottani sírkeresztek tömkelegé is bizonyítja azt, hogy milyen sokan haltak ott meg. És arra is emlékszem, hogy nekiestek a csallóközi magyarok ennek a tábornak, 1919-ben és szedték szét, mindenki rakta és vitte haza, mert a falak deszkából voltak. Persze mint gyerekek, mi is ott kotnyeleskedtünk jobbra-balra, egyszerre csak valaki kiabált, hogy jönnek a cseh legionisták, sokan voltak ott az ilyen szétszedő romboló emberek között, akik összecsomagoltak és elmentek, mi meg a hasonló korú gyerekekkel kimentünk a Pozsony felé haladó országúira és néztük, hogy hol jönnek a cseh legionaristák. Egyszer meg is jelentek, lóháton jöttek, nem sokan, 8-10, olasz légiós egyenruhában voltak. Az egyik unokatestvérem, aki sajnos elesett a második háborúban, azt mondta, te, hát lőjünk közéjük. Akkor mi kihoztunk a tábori őrségnek szobáiból egy olyan kisebb ágyúszerű lőfegyvert, amiben sok lyuk volt és sok töltényt lehetett betenni és egyszerre lehetett elsütni, ez ilyen kezdetleges golyószóró volt. Megtöltöttük, és ugyanez a Varga Feri mondta, hogy lőjünk közéjük, minek jönnek ezek ide. Mi lettünk az első ellenállók, akik szembeszálltunk a cseh legionaristákkal. Elsütöttük, persze tudj’ isten, hová lőttünk, viszont a legionaristák sarkon fordultak és elmentek. Jó pár nap múlva jelentek csak meg este a sötétben, amikor elfoglalták a csendőrparancsnokságot, meg járásbíróságot. Mikor már gimnáziumba jártam és a nyugalmazott ógyallai járásbíróéknál laktam mint diák, negyedikes vagy ötödikes lehettem, kérdezi a bácsi, hogy no mi újság az iskolában, kérdeztek? Hát mondom, kérdeztek. És miből, csak nem tótból? Akkor még nem mondták, hogy szlovákból, hanem, csak azt, hogy tótból. Mondom, igen, de rossz jegyet kaptam. Azt mondja ez a bácsi, nem baj, mire vége lesz az évnek, akkor már régen nem lesz rá szükség és elfelejted azt is, hogy valamikor tótul tanítottak. Ezt 1926-ban mondta, hogy nem baj, úgyis vége lesz és nem lesz itt Csehszlovákia sokáig. Mit tesz Isten, ugrok egyet, 1938-ban, a bécsi döntés előtti időben volt egy nagyhatalmi határozat, hogy a két kormány próbáljon meg Komáromban megegyezni, hogy mit ad át a szlovák állam. A komáromi hídról a Teleki vezette a magyar delegációt, az Erzsébet hajón laktak a magyar Komárom felőli oldalon és autóval jöttek át a komáromi hídon. A komáromi régi vármegyeház dísztermében volt az a tárgyalás. Akkor már Léván a SZEMKE-nek a titkára voltam, és ott éljeneztünk, mikor a hídról legördült a küldöttség. Óriási tüntetés volt. Egyszer csak meglát engem a Gyuri bácsi, hát te itt vagy? S elkezdtünk sírni, mert olyan megható volt, hogy eszünkbe jutott a régi jelenet. Veregette a vállamat, emlékezel még, hányszor mondtam, hogy nem baj az, hogyha tótból beszekundázol, nem lesz arra szükség, ugye hogy igazam lett? Visszatérve, hogy hogyan reagáltak az emberek: Máig is csodálkozom, hogy semmiféle ellenállás vagy nyílt torzsalkodás vagy huzavona nem volt az ide bevonuló cseh katonasággal és hivatalnokokkal, nem tudok róla. Annak ellenére, hogy a mostohaapám a járási elnöke volt a magyar parasztságot tömörítő pártnak, a Kisgazdapártnak, ennek ellenére jóban volt a cseh csendőrparancsnokkal. Volt valamikor valami szóváltásuk, de ennek ellenére elmentek együtt vadászni, s nem tudok róla, hogy valamilyen ellenséges tónus lett volna köztük. De mikor a földbirtokreform után, az elvett magyar földbirtokokat szétosztották, s oda betelepítettek
