Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Az első kisebbségszociológiai felmérések. Interjú Varga Imrével
Prágában is létrejött már a világnézeti elkülönülés az egyetemisták között? Azt el kell mondani, hogy Prágában nagyon éles volt a világnézeti harc, tisztázni kellett, nem lehetett ott meglenni anélkül, hogy valaki ne tisztázza hovatartozását nyíltan, egyértelműen, sarlós, vagy nem sarlós. Azért nem mondom a másik pólust, mert ott nemcsak prohászkások voltak a sarlósok ellenpólusaként, hanem volt egy csomó egyéb szervezet is, a reformátusok, meg a katolikusok is, akik nem voltak prohászkások, de sarlósok sem. A Sarló akkor bontakozott ki, még egyetemi hallgató koromban a fénykorát kezdte elérni, ott ismerkedtem meg Balogh Edgárral is, aki felfedezte bennem a csallóközi parasztot, mint ahogy meg is írta rólam ezt az egyik könyvében. Hát így is szerepeltem ott Prágában, mert mindenki tudta rólam Prágában, a MAK-ban a származásom. A Magyar Akadémikusok Körének a Vencel téren volt egy három szobából álló klubhelysége, minden este összeverődtünk, és minden héten kétszer tartott ott valaki előadást. Hát, az előadásokon kegyetlen viták folytak a baloldal és a nem azt mondanám, hogy jobboldal között, mert egyikünk sem volt az. Én mint a Prohászka Köralelnöke kerültem a Szlovákiai Katolikus Ifjúsági Egyesület, a SZKIE szervezetbe, az egy országos szervezet volt, annak valami országos választmányába kerültem, képviselvén a Prohászka Kört. így került sor arra, hogy a SZKIE-vezetők engem kértek fel, hogy próbáljam meg régi cserkészmúltam meg miegymás mozgalmi múltam miatt, próbáljam vezetni az akkor megszervezett munkáspihentető táborokat. A SZKIE szervezte az utcáról összeszedett és lézengő suhancokat, azokat elvittük a hegyek közé tárborba. A tábort a Prohászka Kör tagjai építették, meg mi gondoskodtunk az ellátásukról és ezeket a suhancokat ott megpróbáltuk a kallódás széléről visszahozni és visszahúzni, három ilyen tábort vezettem. Nagyon nagy élményem volt, ennek volt köszönhető az ottani ismeretségeim révén, hogy mikor Lévára kerültem, egyik dolgom az volt, hogy egy elhagyott házban megszerveztem az ifjúmunkások otthonát, és nagyon jói éreztük ott magunkat. Önállók voltunk, nem engedtünk senkit ott beleszólni a dolgainkba, és igazán testi-lelki jó barátságok keletkeztek köztünk és ilyen olajos, maszatos inaskölykök között. Annyira, hogy ebből affér is lett, mert mikor 38-ban felszabadultunk, ez az egyesület, ez nagyon jól prosperált, hihetetlen dolgokat csináltak meg ott ezek a gyerekek. Többek között pl. még a cseh éra alatt ők voltak azok, akik statáriumi idő alatt teleragasztották Léva összes ablakát piros-fehér-zöld röpcédulával és mindent vissza, még a fegyveresen őrzött postai bejárat ajtaját is. Imre bácsi, mielőtt erre a témára kerülne a sor, megkérdezném, hogy a csallóközi egyszerű parasztemberek, akiket sikerült jól megismernie, miként élték meg Trianon történelmi tényét a maguk mindennapi életében? 1918-ból kizárólag arra emlékszem, hogy egyöntetűen mindenki úgy beszélt az elszakadásról, hogy ez lehetetlen. Úgysem tart sokáig, ez itt nem tartható, nem érdemes berendezkedni erre, mert semmi közünk hozzá, most egyelőre eltűrjük, de majd minden megváltozik. Tolódott ez az egész tudat arra, hogy mindig jobban kezdtek bizakodni a Népszövetségben, aztán a különböző irredenta jelszavakban, s abban, hogy Magyarország úgysem tűri ezt el. Először még harcok is folytak Ipolyságnál és Komáromnál is, akkor, ha bárki azt mondta volna az ott élőknek, hogy fogj fegyvert, az szó nélkül ment volna. Én emlékszem, hogy a fiatal nagybátyámat alig lehetett ott tartani Dunaszerdahelyen, hogy ne menjen Komáromba, már nem is tudom, minek nevezzem, a harcoló alakulathoz, akik a csehek ellen harcoltak fegyverrel, puskával. 131 VARGA IMRE
