Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
DOBOSSY LÁSZLÓ 112 ben zajló dolgokat és hasonló egyebeket. Vagyis lényegre egyszerűsítetten két irányzat küzdött egymással, az egyik feje Rákosi Mátyás, a másiké Nagy Imre volt, mind a kettő ugyanazt akarta, csak másképpen. Nekem tehát ehhez nem lehetett közöm. Még Háy Gyula118 viharkeltő cikkét is Kucsera elvtársról úgy olvastam (egyébként élénk érdeklődéssel), mint az értelmiségi párttagok riadóját a népi káderek ellen, vagy akár olyképp is mondhatnám, mint az urbánus-népies viszály párton belüli kommunista változatát. Más lett a helyzet november 4-e után, amikor a szovjet csapatok lerohanták Budapestet, megkezdődött Budapest ostroma, és a magyar népfölkelés, illetve szabadságharc. Úgyhogy ez volt a fölfogásom'56-ról. Talán nem tűnik hagyományrombolónak, sem népünk lebecsülésének, ha még elmondom, hogy az október 23-a utáni napokban a Duna vize vöröslött a beledobált párttagkönyvektől; majd pedig november 4-e után, amikor Kádárék - most már Magyar Szocialista Munkáspárt néven - újjászervezték a Kommunista Pártot, a pártirodákban tömegesen sorakoztak a jelentkezők, esetenként ugyanazok, akik két héttel korábban a Dunába dobták a tagkönyvüket. E gyors alkalmazkodásról írta akkor - 57 márciusában - egy fő ideológus, Nemes Dezső,119 hogy „A kommunisták tízezrei talpra ugrottak, és megindult a szétzilált forradalmi erők harci tömörülése, a munkáshatalom helyreállítása.” Az ötvenhatos emlékek és tűnődések kiegészítéséül elmondom a következő történetet, a legkevésbé sem azért, hogy esetleg a saját szerepemmel kérkedjem, hanem hogy hitet tegyek amellett, hogy rendkívül óvatosan és körültekintően kell olvasnunk a visszaemlékezéseket, a különféle emlékiratokat, nemcsak erről a korról, hanem minden más korról is. Az én rövid történetem a következő: November 6- án délelőtt otthon voltunk, nálunk éppen kivételesen szólt a rádió. Fél 11 tájban csöngetnek a bejárati ajtónkon. Megyek ajtót nyitni, és ki áll ott? Bibó István barátom, az egyik kezében aktatáskával, a másik hóna alatt egy kenyérrel. És hát kérdeztük: „Honnan jössz, hogyan?” Elmondta, hogy jön a Parlamentből, a Nagy Imreféle kormány tagjai közül, ő maradt ott utolsónak. Mivel a szovjet katonák megszállták a Parlamentet, neki el kellett jönnie. Azért jött hozzánk, mert egyfelől szeretne megkérni, hogy azt a följegyzést, amelyet ő a Parlamentben november 6-i keltezéssel fogalmazott, vigyem el a francia követségre. Másrészt pedig, hogy értesítsük a családját, Boriskát, a feleségét, hogy jól van. Mivel nemcsak a rádiónk működött, hanem a telefonunk is, feleségem fölhívta Bibónét, és közölte, hogy Pista itt van, jól van és megy haza. Ezután megmosdott, majd pedig felhívtuk együtt a francia követséget. Én beszéltem, de most már nem emlékszem, hogy személyesen a követtel beszéltem-e, vagy valamelyik tanácsossal: Bibó István államminiszternek átadtam a kagylót, s ő pár szó kíséretében beolvasott egy előre elkészített nyilatkozatot. Ebben az állt, hogy még aznap eljuttat hozzájuk egy iratot, amely az ő, mint a Nagy Imre-kormány miniszterének állásfoglalását tartalmazza a magyar ügy kapcsán. Kéri a francia követet, hogy ezt az iratot tekintsék hitelesnek, akkor is, ha 118 Háy Gyula (1900-1975): Magyarországi író, műfordító. Orosz írók műveit fordította magyar nyelvre. 1932-ben belépett a Kommunista Pártba. Több folyóirat szerkesztőségében dolgozott. Miért nem szeretem című pamfletje 1956. október 6-án a Magyar Újságban jelent meg, amelyben dilettáns parvenünek nevezi Kucsera elvtársat, s egyben kifigurázza a kommunista bürokratákat. 119 Nemes Dezső (1908-1985): Magyarországi újságíró, történész, politikus. 1926-ban belépett a Kommunista Pártba. 1935-től Oroszországban élt. Több mint húsz éven keresztül a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának elnöke volt.
