Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
sem, hogy az én dolgom az, hogy a magyar nemzetnek, vagyis az én nemzetem fiait és leányait kell tanítanom. Jóllehet, ahogyan előbb mondtam, éveken, évtizedeken át ki voltam tiltva Magyarországból, mégis a kisebbségi sors következtében én magamat mindig magyar tanítónak vallottam, és ezért bármilyen körülmények között haza akartam jönni. És ezt a feleségem is megértette. Ő egyébként ott kint született? Nem, ő később, a harmincas évek elején ment ki, és társalkodónői munkát vállalt. A felszabadulás után a Magyar Függetlenségi Mozgalom ajánlására azt a megbízást kaptam és vállaltam, hogy a francia rádió magyar adását szerkesszem. Ahogy később megtudtam, ezeknek a rádiós adásoknak jelentős visszhangjuk és jó hatásuk volt, főleg a magyar hadifoglyok körében. Ők a háborús események során a szövetségesek fogságába estek, és vagy németországi, vagy franciaországi hadifogolytáborokban várták sorsuk beteljesülését, vagyis hazajutásukat, mindenesetre a hadifogolytáborok megszüntetését. Úgyhogy annak a magyar szervezetnek, melynek az elnöke lettem, az egyik legfontosabb szerepe ekkor az volt, hogy a hadifogolytáborokban sínylődő volt magyar katonákat hazasegítse, egyáltalán kiszabadítsa a táborokból. Ezt a lehetőséget felhasználva 1946 tavaszán elvállaltam azt, hogy egy hadifogoly-szerelvényt hazahozok Franciaországból. Tehát francia katonai hatóságokkal együttműködve egy teljes vonatot kísértem haza mint felelőse, és a szükséges katonai igazolásokkal és iratokkal ellátott vezetője. Szinte érdemes lenne elmondani, milyen volt az utazás egy ilyen hadifogoly-szerelvényen Németországon át; a földig rombolt német városokon át; még most is emlékszem például Ulmra, vagy a többi német városra. Aztán elérkeztünk az ausztriai Enns folyóhoz, amely a magyar folklórban arról nevezetes, hogy itt kezdődik az Óperencia. Tudniillik Ober Enns. Vagyis ami ezen túl volt a világban, az volt az Oberencia. Elég az hozzá, hogy elérkeztünk az Enns folyóhoz, ahol is már egy szovjet katonai egység igazoltatott bennünket. Ez volt az első találkozásom szovjet emberekkel. Igazoltuk magunkat, átnézték a vonatunkat, aztán továbbengedtek bennünket. így aztán lassan-lassan megérkeztünk az eléggé sivár, első magyar településre, Hegyeshalomra, meg azt követően Győrbe. Vonatunkat Kaposvárra irányították, itt kellett átadnom az illetékes magyar katonai hatóságoknak a hazahozott hadifoglyokat. Őket aztán a katonai szervek igazoltatták, hogy melyik hadosztályhoz tartoztak, és haza bocsátották őket. Mindenesetre többüknek a további sorsáról is volt vagy van tudomásom, de hogy mindenkivel mi történt, azt már nem tudom. Onnan, Kaposvárról én fölmentem, vagy pontosabban feljöttem Budapestre. Itt két ügyet kívántam elintézni. Az egyik az, hogy az új magyar hatóság igazoljon engem, mint a párizsi Magyar Intézet egyik vezetőjét, valamint a párizsi egyetem magyar oktatóját. Nos, ez az igazolás meg is történt: egy minisztériumi bizottság előtt kellett megjelennem, és simán, minden különösebb akadály nélkül igazoltak. Ebben bizonyos szerepe volt az akkori magyar vallás- és közoktatásügyi miniszternek, Keresztury Dezsőnek, illetve személy szerint az államtitkárának, Bassola Zoltánnak. Úgyhogy megtörtént e második igazoltatásom is, és evvel már akár viszsza is mehettem volna, de ott volt a második megvalósítandó szándékom is, nevezetesen, hogy meglátogassam szülőföldemet, Szlovákiát. Csakhogy akkor, 1946 tavaszán Szlovákiába utazni elég kalandos vállalkozás volt, mert ez volt a magyarok üldözésének a rendkívül szomorú, szinte tragikus korszaka. 105 DOBOSSY LÁSZLÓ
